Amit általában „semmi különös”-nek titulálunk, sokszor annak van a legtöbb értelme. Ilyen például a főzés, az étkezés, vagy az, ha csak elnyúlunk a kanapén, hogy fontos és kevésbé fontos dolgokról beszélgessünk. A lényeg az, hogy szabadon osztozhassunk a hétköznapi pillanatokban; hogy megtapasztaljuk, ahogyan a közelség, az összetartozás és a családi, baráti kötelékek mindent átható, jóleső érzése egységgé kovácsol bennünket.
Az új IKEA-katalógus a napokban jelent meg, és jut el a vásárlók postaládájába. Idei kiemelt témája: „Az élet gyerekekkel”. Úgy véljük, az új katalógusban mindenki sok praktikus és okos megoldást találhat arról, hogyan tölthetnek együtt szülők és gyermekek minél több időt a hétköznapok során.
Az IKEA témába vágó ismeretei nem kizárólag a való életből szerzett megfigyelésekből származnak, számtalan felmérést végeztünk a családi életről. Az IKEA „Az élet gyerekekkel”* elnevezésű felmérése során a megkérdezett gyerkőcök maguk mondták el, hogy mire vágynak a leginkább és mit értékelnek a legtöbbre:
A család, mint fogalom, változóban van: létezik a hagyományos modell, de egyre nagyobb a száma a mostohatestvérekből álló, valamint a többgenerációs családoknak, a gyermeküket egyedül nevelő vagy egyedülálló szülőknek, illetve az azonos nemű szülőknek. Az IKEA mindezeknek a családmodelleknek kíván praktikus, rugalmas és többfunkciós lakberendezési megoldásokat nyújtani.
És mi a szülők véleménye?
* „Az élet gyerekekkel” tanulmány 2013 júniusában és 2009. október-novemberében készült. A felmérést a YouGov kutatóintézet végezte június 24. és július 1. között, amely során 8208 számítógépes, webalapú interjú készült szülők és 15 évesnél fiatalabb gyermekeik közreműködésével, svéd, német, orosz, kínai, brit, amerikai, francia és spanyol otthonokban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.