Sopronban is lehet szelektíven gyűjteni!

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 21. 12:47
A létesítmény fontos eleme a 6,2 milliárd forintból megvalósuló szelektív hulladékgyűjtési rendszernek, amelyet Sopronban és 38 környező településen 2014 őszéig építenek ki - mondta a Sopron és Környéke Társulási Tanács elnöke az MTI-nek szerdán.

A Győr- Moson-Sopron megyei Csér község határában 20 hektáron megkezdték a hulladéklerakó építését.

A létesítmény fontos eleme a 6,2 milliárd forintból megvalósuló szelektív hulladékgyűjtési rendszernek, amelyet Sopronban és 38 környező településen 2014 őszéig építenek ki - mondta a Sopron és Környéke Társulási Tanács elnöke az MTI-nek szerdán.

Mágel Ágost közölte: a beruházás mintegy 90 százalékos támogatásban részesül, a pénzt pályázat útján nyerték az Környezet és Energia Operatív Programból magyar állami hozzájárulással. A fejlesztés 110 ezer ember hulladékának elhelyezését biztosítja majd.

kornyezetvedelem

A cséri zöldmezős beruházás mellett Sopronban válogatómű és komposztáló létesül. Válogatás után ott csökkentik a hulladék térfogatát, amely préselt állapotban kerül Csérre. A különféle hulladékkezelési eljárások nyomán a hulladék 30 százaléka kerül a lerakóba, a nagyobb hányadot újrahasznosítják. A Fertő-parti települések hulladékának előkezelését pedig a fertőendrédi átrakó és komposztáló oldja meg.

Az építésre 3,5 milliárd forintot költenek, 2,7 milliárdot pedig nagy értékű gépek, berendezések és az edényzetek beszerzésére fordítják.

A szelektív gyűjtést hulladékgyűjtő szigetek és hulladékudvarok is segítik a térségben. A falvak családi házas környezetében a háztartások két gyűjtőedényt kapnak, egyik a lebomló, másik a le nem bomló szemét elhelyezésére szolgál. A műanyag palackokat zsákokban gyűjthetik szelektíven az családi házak lakói.

A teljes beruházást - a tervek szerint - 2014 augusztus végéig befejezik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.