Számolási készséget vizsgáló kutatások már korábban kiderítették, hogy az "egy meg egy szintjén" a csecsemők is képesek összeadni. A korai geometriai képességekről azonban viszonylag keveset tudtak eddig a kutatók.A Harvard Egyetem Elizabeth Spelke vezette kutatócsoportja a kisgyerekek absztrakciós képességeit vizsgálta meg - idézi a Der Spiegel online kiadása az amerikaitudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányt.
Abból indultak ki, hogy már a négyéveseknek is lehetnek elemi előismereteik, hasonlóan az állatoknál megfigyelt flexibilis geometriai ösztönhöz. A kutatáson 45 gyereknek adtak olyan lapot, amelyre hat háromszöget rajzoltak. Közülük öt azonos, ám különböző méretű, eltérően elrendezett síkidom volt. Az volt a feladat, hogy találják meg azt a háromszöget, amelyik nem illik a többi közé. Noha csak a részvevők harmada választotta a helyes megoldást, ez még mindig jóval a véletlenszerű találati arány fölött volt.
A kutatók szerint igen tanulságosnak bizonyultak azok a feladatok, amelyeknél a gyerekeknek egy szobában felépített, 30, 60 és 90 fokos szögű háromszögek között kellett tájékozódniuk. A kutatók megmutatták a kicsiknek a háromszögek rajzát, amelyen színes kereszt jelölte a síkidom egyik oldalát vagy az egyik szögét. A gyerekeknek egy plüssállatot kellett arra a helyre tenniük, amely a papír jelzésének megfelelt.
Spelke és kollégái arra voltak kíváncsiak, vajon a gyerekek a szögek vagy az oldalak mentén tájékozódnak-e szívesebben. Ezért a háromszögeket úgy építették fel műanyag lapokból a padlón, hogy némelyiknek csak a szögeit rakták ki, másoknál az oldalak találkozását hagyták üresen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.