A szakemberek egyelőre azon vitatkoznak, hogy a vésett jelek valóban írásjegyek-e, vagy valamiféle szimbólumok, az írás "előfutárai". Abban mindenesetre egyetértenek, hogy a lelet elősegítheti a kínai írás és kultúra eredetének feltárását.
A 2003 és 2006 között talált különféle - agyag, kő, elefántcsont, jáde, fa és csont - leleteket külföldi szakértők egyelőre még nem vehették szemügyre, de az ország minden részéből érkezett kínai tudósok, régészek, az ősi írás kutatói, összejöttek az elmúlt hétvégén Csöcsiang tartományban és megvizsgálták a több mint 240 darabos kollekciót.
A szakemberek szerint a Sanghajtól délre fekvő Liangcsu területén talált neolitikumi leleteken fellelhető vésetekből nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy egy fejlett írásrendszer részei lennének.
Ugyanakkor Hszü Hszin-min vezető régész szakcikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy két, vélhetően kőbaltából származó töredéken olyan felirat azonosítható, amelynek nagy valószínűséggel jelentése van. Hat különálló karaktert különböztetett meg, amelyek egy sorba vannak vésve. Mi több, három közülük kísértetiesen hasonlít a manapság is "embert" jelentő kínai írásjegyre. Valamennyi kettőtől ötig terjedő vonással készült.
Cao Csin-jan, a hangcsoui Csöcsiang Egyetem kutatója a felirat szerkezetéből úgy vélte, nem szimbólumokról, hanem szavakról van szó, de magukat a jeleket hieroglifákhoz hasonlította. Liu Csao, a sanghaji Fudan Egyetem régésze viszont azt vallja, hogy egyelőre nincs elegendő információ a messzemenő következtetések levonására, szerinte nem lehet - szigorú értelemben véve - írásról beszélni.
A kínai kutatók kompromisszumképpen a "primitív írás" fogalommeghatározásban állapodtak meg, amivel - a liangcsui vésetre utalóan - a jelek és a szavak közti állapotot kívánták kifejezni.
A jelenleg ismert legrégebbi kínai írást állati eredetű jóscsontokon találták,a 3600 évvel ezelőtti Sang-dinasztából származnak. Az eddig legrégebbinek ismert írás emlékei Mezopotámiából származnak, több mint ötezer évesek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.