A téli hónapokban melegséggel és élettel tölthetik meg otthonunkat a kedvenc szobanövényeink. Sajnos azonban, előfordulhat, hogy megbetegednek. Nézzük, mit tehetünk, hogy elkerüljük a kiselejtezést.
Még a legnagyobb odafigyelés ellenére is előfordulhat, hogy valamitől megbetegszik a szobanövényünk. Most összegyűjtöttük az 5 leggyakoribb betegséget előidéző körülményt, hogy felismerjük, és védhessük ellene a zöldeket.
Az első, a hőmérséklet változás. Tél idején az ember bezárkózik, magára zárja az ablakot és az ajtót, és elkezd jó melegen fűteni. Ezt a hirtelen változást egy növény sem szívleli, ezért gyakran reagálnak úgy, hogy lekókadnak. Próbáljuk fokozatosan hozzászoktatni a téli időjáráshoz a növényeinket, és ami a legfontosabb, egyiket se tartsuk radiátor vagy hősugárzó közelében.
A következő a fény hiánya. A téli időszakban szikrázó napsütést felváltja a szürke derengés, mely egy növény számára is drasztikus változás. Igyekezzünk déli, nyugati fekvésű ablakok közelében tartani a növényeinket, hiszen ezek a legvilágosabbak.
További problémát okozhatnak a különböző kártevők. A lisztharmat, tulajdonképpen egy gombabetegség mely a száron, a levélen és a virágon porszerű, fehér bevonatot képez, így a növény elkezdi hullajtani a leveleit, és elhalhat. Védekezésképp főzzünk édeskömény teát és ezzel permetezzünk, a megtámadott leveleket pedig vágjuk le.
A következő betegség a szürkepenész, mely szintén egy gombaféle, amitől a növényrészek lággyá és rothadó állagúvá válnak. Annak érdekében, hogy ezt megelőzzük, a legjobb, ha rendszeresen szellőztetünk, és ha lehetséges, csökkentjük kissé a hőmérsékletet a helyiségben.
Fontos még, hogy odafigyeljünk arra, hogy ne öntözzük túl a növényt, mindig ellenőrizzük az edények alján található vizet, és ha felesleget tapasztalunk, akkor öntsük le.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.