Marton Éva tiszteletére a Magyar Állami Operaházban gálakoncertet rendeznek vasárnap este. A műsort a Szent István-bazilikánál szabadtéren, valamint a közmédia 3 csatornáján - M2, Duna, Duna World - élőben közvetítik.
A hírek szerint már sokan gyülekeznek a Szent István-bazilika előtt - mondta el Ókovács Szilveszter főigazgató a vasárnap délutáni sajtótájékoztatón. A gálaest vendégei - Grace Bumbry, Jonas Kaufmann és Ondrej Lenard karmester - közül csak az utóbbi volt jelen a beszélgetésen. Felidézve együttműködését Marton Évával, a karmester hangsúlyozta, hogy Marton Éva "csak egy van", nincs hozzá fogható személyiség, hang és kollegialitás. "Turandotjától ma is libabőrös vagyok" - fűzte hozzá.
Az egyedülállóan széles repertoárt éneklő Marton Éva az utóbbi években tanárként adja át tudását a felnövekvő generációknak. A Marton70 gálán mára sikeres operaénekes-tanítványai - Rácz Rita, Vörös Szilvia, Orendt Gyula és Pataky P. Dániel- is színpadra lépnek, egy-egy dalt, áriát ajándékozva az ünnepeltnek. Marton Éva elárulta, az ő kívánsága volt, hogy a sztárvendégek mellett a "jövő" szólaljon meg a programban, a feltörekvő magyar tehetségek.
A Marton Éva tiszteletére Budapestre érkező Jonas Kaufmann két operaáriát és egy operett-részletet ad elő az esten. A világhírű tenor a 2013-as évben az Egyesült Államok, Kanada, Olaszország, München, Salzburg és London színpadainak vendége lesz még.
Az est másik világhírű fellépője Grace Bumbry, Amerika és a nagyvilág színpadainak ünnepelt mezzoszopránja, a Bayreuthi Ünnepi Játékok első fekete bőrű énekesnője, aki Jacqueline Kennedy meghívására adott koncertet a Fehér Házban, operai alakításait pedig három évtizeden át milliók élvezhették.A szabadtéri közvetítésen a bazilikánál, illetve a koncert helyszínén, az Operánál az Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Állami Operaház az árvízkárosultak javára gyűjt - erre emlékezteti az érkezőket a dalszínház elé kihelyezett ladik és néhány homokzsák.
Batta András a Zeneakadémia rektora nyitotta meg a kiállítást a Vörös Szalonban. Mivel Marton Éva pályája összefoglalhatatlan, csak a legfontosabb állomásokra mutatnak rá a fotók és plakátok - emelte ki.
A gála másnapján, hétfőn Marton-mozira válthatnak jegyet a jeles művésznő tisztelői az Operaházba: 19 órától a Gioconda 1986-os felvételét vetítik. A főbb szerepekben Marton Éva mellett Plácido Domingo, Matteo Manuguerra, Ludmilla Szemtcsuk és Kurt Rydl látható Fischer Ádám vezényletével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.