A Dunán levonuló rendkívüli árhullám miatt bevezetett biztonsági intézkedést hétfőn 15 órától oldották fel. Az árvíz utáni helyzet folyamatos javulását jelzi az is, hogy a Dunakanyarban, illetve Kisoroszi térségében visszaállt a háziorvosi ellátás szokásos rendje, a rendkívüli helyzet miatti átszervezésekre már nincs szükség.
A DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. arról tájékoztatta az egészségügyi hatóságot, hogy a június 15., illetve június 16. napon vett önellenőrző vízminták a vizsgálat eredményei alapján már nem indokolják a korlátozás fenntartását. Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve június 17. napon vett hatósági vízmintát, a biológiai vizsgálat során a hatóság sem talált kifogásolni valót.
A Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv saját laboratóriumában hatósági vízminták vizsgálatával folyamatosan figyelemmel kísérte a kritikus pontokon a vízminőséget a lakosság biztonságos vízellátása érdekében.
Az érintett pest, illetve komárom-esztergom megyei településeken - elővigyázatosságból - még június 7-én rendeltek el korlátozást, arra kérve a lakosságot, hogy a vezetékesivóvízbőlcsak forralás után igyanak, mert az csak úgy alkalmas közvetlen emberi fogyasztásra. Az elmúlt napokban zacskós vízzel is segítették az ellátást, ezt a helyi vízszolgáltató biztosította.
A rendelkezésre álló vízvizsgálati eredmények szerint a fővárosban továbbra sem észlelhető minőség romlás a hálózati ivóvízben. Biztonsági okokból azonban a vízhez adagolt klór mennyiségét továbbra is a korábban megnövelt szinten tartják. Akik a csapvizet emiatt kellemetlen szagúnak érzik, forralással a jelenséget megszűntetheti.
A dunai árvíz idején a vízszolgáltatók minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy a biztonságos ivóvízellátást biztosítsák. Sűrűbben végeztek önellenőrző vizsgálatokat, illetve megemelték a vízhez adagolt klór mennyiségét. Munkájukat a népegészségügyi szakigazgatási szervek szakemberei is segítették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.