Nagy Andrea marketingvezetője az MTI-nek pénteken elmondta: a fesztiválon az ország legjobb csokoládé készítő és borász manufaktúrái vesznek részt.
A csoki gyártó kézművesek közül mintegy húszan, míg a leghíresebb pincészetek közül tíz mutatja be termékeit és rendez kóstolót a fesztiválon. Emellett a térség eredetvédett pálinkáit is kínálják majd a főzdék.
Az "édes szájú" érdeklődők maguk is bekapcsolódhatnak majd a csokoládék helyszíni készítésébe. Valóságos mini csokoládégyárat rendeznek be, ahol a különböző alapanyagok felhasználásával bárki alkothat bonbont, trüffelt, valamint táblás finomságokat, és azokat térítésmentesen haza is viheti. Persze, a kipróbált recepttel együtt, hogy bármikor készíthessen magának édességkülönlegességet.
Nagy Andrea tájékoztatása szerint a fesztivál keretében megrendezik az I. Magyar Csokoládébirkózó Kupát. Egy csokoládéval csordultig töltött medencében fürdőruhás modell-szépségű résztvevők az iszapbirkózás szabályai szerint mérik majd össze tudásukat.
A két napos rendezvényen kulturális program is várja az érdeklődőket, a fellépők között lesz az Y2K Tigers Dolls, a BoomBox és a Carpathian Dance Tánccsoport, a Balkan Fanatik pedig elő koncertet ad szombat este 19 órától a nyíregyházi csokoládé és borfesztiválon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.