Autizmust a szmogtól?

genetika
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 19. 10:51
A Harvard Egyetem kutatói szerint a levegőszennyezés és a fejlődési rendellenesség közötti kapcsolatot kereső tanulmányuk volt az első ilyen átfogó, országos vizsgálat. Úgy vélik, aggasztó eredményre jutottak: a szennyezés növeli az autizmussal születés kockázatát - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap online kiadásában.

A gyermeküket erősen szennyezett környezetben váró nők kétszer olyan gyakran szülhetnek autista gyermeket, mint a tisztább vidéken élő terhesek - mutatta ki egy amerikai tanulmány.

A Harvard Egyetem kutatói szerint a levegőszennyezés és a fejlődési rendellenesség közötti kapcsolatot kereső tanulmányuk volt az első ilyen átfogó, országos vizsgálat. Úgy vélik, aggasztó eredményre jutottak: a szennyezés növeli az autizmussal születés kockázatát - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap online kiadásában.

"A feltárt összefüggések aggodalomra adnak okot. A szennyező anyagok minőségétől függően a vizsgált nők 20-60 százaléka élt olyan területen, ahol magas az autizmus kockázata" - jelentette ki Andrea Roberts, a tanulmány egyik szerzője, a Harvard Közegészségügyi Intézetének kutatója.

terhess_katt7

Az adatok gyűjtését 1989-ben kezdték 116 430 egészségügyi dolgozó bevonásával. Az elemzéshez kiválasztottak 325 anyát, aki autista gyermeket nevel, és 22 ezer olyan anyát, akinek a gyermekénél nem diagnosztizálták a rendellenességet.

A várandósság alatti szennyezettség veszélyének felméréséhez az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) légszennyezettségi adatait használták, és figyelembe vettek olyan tényezőket, mint a jövedelem, az iskolázottság és a várandósság alatti dohányzás.

Az Environmental Health Perspecitves tudományos folyóiratban megjelent elemzésük arra az eredményre jutott, hogy ahol a levegő a legtöbb dízelt vagy higanyt tartalmazta, kétszer akkora valószínűséggel születtek autista gyermekek, mint a legkevesebbé mérgezett vidéken.

Amikor a veszélyes anyagok között ólom, mangán, metilén és fémvegyületek is megjelentek, a legszennyezettebb területeken élő anyák gyerekei 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel lettek autisták.

Az autizmus idegi-fejlődési rendellenesség, amely az Egyesült Államokban 88-ból egy embert érint.

A kutatók szerint az eredmények fényében tanácsos lenne a várandósok vérvételekor a fémeket és egyéb mérgező anyagokat is rendszeresen szűrni, hogy pontosabb információt szerezzenek, vajon bizonyos szennyező anyagok valóban növelik-e az autizmus kockázatát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.