Tovább fogy a magyar?

kutatás
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 23. 09:37
A hivatal csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az előzetes adatok azt mutatják, hogy 2013 első negyedévében több mint 21 ezer gyermek született, 4,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 33 608 volt, ami 6,1 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A természetes fogyás 12 576 fő volt, ez 1116-tal kevesebb az egy évvel ezelőttihez képest.

Nagyobb mértékben csökkent a halálozások száma, mint a születéseké, így az év első három hónapjában tovább mérséklődött a népesség fogyásának üteme a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint.

A hivatal csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az előzetes adatok azt mutatják, hogy 2013 első negyedévében több mint 21 ezer gyermek született, 4,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 33 608 volt, ami 6,1 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A természetes fogyás 12 576 fő volt, ez 1116-tal kevesebb az egy évvel ezelőttihez képest.

A halálozások száma 6,1 százalékkal csökkent, az előző év azonos időszakához képest ebben az időszakban 2182-vel kevesebben haltak meg. Az utolsó vizsgált hónapban csaknem 9 százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.

halal_kepgaleria

Az első negyedévben 3769 házasságkötés történt, ami csaknem 9 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától.

Ezer lakosra 8,6 élve születés és 13,8 halálozás jutott. Az előbbi 0,4, az utóbbi 0,7 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A természetes fogyás mértéke a 2012. január-márciusi 5,5 ezrelékről 5,2 ezrelékre mérséklődött. Az év első három hónapjában ezer élve születésre 4,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.

A halálozások csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, és a 2012. I. negyedévi 13 692-vel szemben 2013 első három hónapjában 12 576 főt tett ki.

2013 első három hónapjában a természetes fogyás üteme öt régióban mérséklődött, kettőben pedig tovább nőtt. A Dél-Alföldön csaknem 23 százalékkal mérséklődött, Közép-Magyarországon és Dél-Dunántúlon viszont kissé nőtt a természetes fogyás üteme.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.