A The Journal of Pediatrics című lapban megjelent friss tanulmány szerint, a tévéreklámoknak ugyan nagy hatása van a gyerekek étkezési szokásaira, azonban a szülők befolyásoló ereje mindezt csökkentheti.
A felmérés során hetvenöt3 és 5 év közötti gyerekekkel nézettekrajzfilmeket, melyeket időnként reklámok szakítottak meg. A gyerekek felének szószba mártható almaszeletek, másik felüknek sült krumplit reklámoztak a mesék között, majd a rajzfilmek végeztével mindenki választhatott egy kupont, amely valamelyik hirdetett termék megvásárlásra szólt, úgy, hogy közben szüleik is jelen voltak.
A szülők felét arra kérték, biztassák gyermeküket azegészséges étel választására,a másik felüket pedig arra, hogy ne szóljanak bele csemetéjük döntésébe! Azoknak a gyerekeknek, akik a sült krumpli hirdetését látták,71 százalékuk választotta az arra szóló kupont abban az esetben, ha szüleik nem szóltak bele mindebbe, míg, ha a szülők az almára próbálták rábeszélni őket, csupán55 százalékuk döntött az egészségtelenebb ételmellett.
Az almaszeletekről szóló hirdetést látott gyerekek ugyanakkor 46 százalékban kértek sült krumplit olyankor, amikor a szülők nem befolyásolták őket, és csupán33 százalékban akkor, ha a szülők az alma felé terelték gondolataikat.
A tanulmány szerzője, dr. Christopher Ferguson, a Texasi Nemzetközi Mezőgazdasági és Gépészmérnöki Egyetem munkatársa az eredményeket látva megállapította, hogy bár igen erős befolyásoló hatása van a reklámoknak a kicsikre, azért aszülőkszerepe sem elhanyagolható, főleg, ha az egészséges ételhez való hozzáállásukat kitartóan és következetesen képviselik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.