Egy tinédzserkutatás témája a szülők idegesítő viselkedésének feltérképezése volt. A megkérdezett tinik 88 százaléka vallotta be, hogy szüleiknek vannak idegesítő tulajdonságaik. Meglepő módon a legtöbben (38%) aszüleik béna táncolási stílusát tartják idegesítőnek.
Szintén sok tinit (37%) a szülők nyilvános szeretetkitörései zavarnak, míg 30 százalékuk utálja, amikor a szülők nyilvánosan leszidják őket. 29 százalékukat az idejétmúlt vicceikkel húznak fel, 24 százalék nehezen viseli, amikor szülői dalra fakadnak, és22 százalék utálja, amikor az ősök lerészegednek.
19 százalék nem bírja, amikor ismerősöknek családi albumokat, és videó felvételeket mutogatnak. Ugyanilyen arányban találják idegesítőnek, ha szüleik megpróbálnak az általuk használt szlengben beszélni.
Sok tinit (18 százalék) zavar az is,ha szülei megpróbálnak trendin és fiatalosan öltözni.A szülők azzal is kihúzhatják a gyufát, ha a facebookonbejelölik ismerősként gyermekeiket. Ezt a tinik 18 százaléka tartja idegesítőnek.
A kutatásból kiderül, a szülők sem mindig tudják, hogy értethetnék meg magukat jobbantinédzsergyermekükkel. A megkérdezett szülők 60 százaléka például bevallotta: erősen kiszínezi tinédzser éveit, hogy lenyűgözze gyermekét.
Minden negyedik szülő azt is elismerte, hogyjobb tanulónak tünteti fel magát gyermekei előtt,mint amilyen valójában volt. Szintén meglepő, hogy a szülők 24 százaléka úgy akar jófejnek tűnni, hogy azt hazudja: részt vett mára klasszikusnak számító rock együttesek koncertjén.
Jenni Trent párkapcsolati szakértő szerint hihetetlen, hogy a szülők mennyi energiát áldoznak arra, hogymenőnek és trendinek tűnjenek a gyermekeik szemében,ám igyekezetükkel pont ellentétes hatást váltanak ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.