Jelentést kér a kormány a lakosság egészségi állapotáról

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 25. 09:34
Az egészségpolitika egyes aktuális feladatairól szóló kormányhatározatban a kormányfő erre a fél évre több, az egészségügyi ágazatot érintő feladatot nevezett meg.

Április közepére többek között a lakosság egészségi állapotáról, az egészségügy emberierőforrás-szükségleteiről is jelentést kér a kormány az emberi erőforrások miniszterétől.

Az egészségpolitika egyes aktuális feladatairól szóló kormányhatározatban a kormányfő erre a fél évre több, az egészségügyi ágazatot érintő feladatot nevezett meg.

Ezek között a kormány azonnali határidővel előterjesztést kér az emberi erőforrások miniszterétől az illetmény és a nyugdíj, a korhatár előtti ellátás, valamint a szolgálati járandóság együtt folyósításának tilalma alá eső, közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottak kompenzációjáról, az egészségügyi intézmény támogatásának módjáról és mértékéről. A határozat azt is rögzíti, hogy "a kompenzáció mértékének meghatározása az egészségügyi intézmény hatásköre".

Április 15-i határidővel a miniszternek az a feladata, hogy az egészségügyi ágazat szükségletével összefüggésben szakterületenként mérje fel az emberierőforrás-igényt, valamint az ehhez kapcsolódó képzési kapacitást. Továbbá a kormány nemzetközi összehasonlítást kér az ágazat humánerőforrás-helyzetéről, valamint a lakosság egészségi állapotáról. Mindezekről a miniszternek jelentésben kell tájékoztatnia a kormányt.

veradas5

Ezek mellett a fél év végéig további három feladatot rögzít a határozat. A miniszternek - a rendelkezésre álló pénzügyi források figyelembevételével - előterjesztéseket kell készítenie a fiatalok foglalkoztatásának ösztönzési lehetőségeiről, az egészségügyben fennálló foglalkoztatási jogviszonyok rendezéséről, a megbízási és vállalkozási jogviszonyok más foglalkoztatási formával való kiváltásának lehetőségeiről.

Szintén a rendelkezésre álló pénzügyi források figyelembevételével előterjesztést kell készítenie az egészségügyi ellátórendszer korszerűsítésének egyes kérdéseiről, különös tekintettel a szakmai minimumfeltételek érvényesíthetőségére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.