A pár kettesben utazik Manchesterbe, életükben először élik át közösen a repülés élményét.
Gergő és Niki Románián és Olaszországon kívül még nem járt külföldön, ám akkor sem a kikapcsolódás miatt utaztak, hanem a tánccsoportjukkal mentek dolgozni. Nagyon régóta vágytak arra, hogy kettesben elrepülhessenek külföldre, és ez most teljesülni fog.
„Teljesen titokban tartottam a meglepetést, még arra is ügyeltem, hogy Valentin napon egy kis figyelmességgel kedveskedjek Nikinek, mert a repülés-ajándékot csak másnap tudtam átadni. Nagyon izgultam, hogy véletlenül se szóljam el magam, pedig szívem szerint már napokkal korábban elújságoltam volna. Elmentünk ebédelni, és az első fogás után a pincér nem a főételt, hanem egy papíralapot hozott tálcán, ami az utazásról szólt. Ekkor átadtam neki a beszállókártyánkat, és mondtam a feleségemnek: most teljesül életünk álma, a gyerekek nélkül, repülővel elmegyünk pár napra pihenni” - mesélte lelkesen Gergő.
Gergő közel 2 hónapja nyerte meg az RTL Klub tehetségkutatóját, és azóta hatalmasat fordult vele a világ, rengeteget dolgozik, kevés meghitt percet tud a családjával tölteni. Éppen ezért óriási ajándék mindkettőjük számára, hogy néhány napra elvonulhatnak a világ elől.
„A gyerekeket a nagyszülőkre bízzuk, és négy napig semmi mással nem foglalkozunk csak egymással és a sok élménnyel. Várom magát a repülést, de nagyon félek tőle; szerintem végig fogom sikítani az egész utat, de az is lehet, hogy beveszek egy kis nyugtatót, így nem rettegek majd, hanem inkább a szépségekre tudok figyelni” - mondta Gergő felesége, Niki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.