A budapesti Larus Rendezvényközpontban, több mint 160 fő részvételével zajlott rendezvényen az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat, a Média az orvosokért pályázat és az Astellas Gyermekrajz pályázat dobogósai vették át elismeréseiket. A Gála során a pályázati díjak mellett két külön elismerés átadására is sor került, és itt derült ki az is, hogy mely szervezet kapta idén az Astellas-különdíjat. Az eseményen az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében jelen volt Dr. Horváth Ildikó egészségpolitikai főosztályvezető is.
A tavaly ősszel hatodszorra meghirdetett Astellas-díj - Az év orvosa pályázat közönségjelöltjei közül a januárban zajlott internetes közönségszavazáson Dr. Garainé Dr. Pámer Zsuzsanna pécsi szemész szakorvos, a PTE Klinikai Központ Szemészeti Klinika docense került az első helyre, így ő lett e pályázat 2012-es Astellas-közönségdíjas orvosa. Őt a rangsorban Dr. Sántha Beáta kecskeméti sebész, fül-orr-gégész szakorvos, a Bács-Kiskun Megyei Kórház, Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fül-orr-gégészeti Osztály főorvosa követte, a dobogó harmadik fokára pedig Dr. Tanyi Miklós debreceni sebész-gasztroenterológus, a DE OEC Sebészeti Intézet adjunktusa került.
A 2012-es pályázat egyik újdonsága volt, hogy a közönségjelöléssel pályázatba került orvosok nem csak internetes szavazáson, hanem attól függetlenül egy önálló, korábban Astellas-közönségdíjat kapott orvosokból álló zsűri értékelésén is részt vettek. A Dr. Bálint András vezette zsűri által felállított rangsor első három helyére Prof. Dr. Bognár László, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Idegsebészeti Klinika gyermek-idegsebész szakorvosa, a klinika igazgatója, Dr. Csupor Emőke PhD, a Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálat háziorvosa, valamint Dr. Kassai Tamás gyermek-traumatológus szakorvos, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, Gyermek-traumatológiai osztályának főorvosa került.
A díjátadó ünnepségen elhangzott: a zsűri az értékelés során a dobogóra emelt jelöltek emberi és szakmai teljesítményét azonos értékűnek ítélte, így közöttük különbséget nem téve mindhármukat Astellas-díjra terjesztette fel. A zsűri döntése alapján a díjátadó gálán Prof. Dr. Bognár László, Dr. Csupor Emőke PhD és Dr. Kassai Tamás egyaránt Astellas-díjas orvosok lettek. A pályázat Bíráló Bizottságának döntése értelmében külön elismerést vehetett át a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika munkacsoportja, akiket közösen egy Ács Borbála nevű volt betegük terjesztett fel a pályázatra.
Az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat szakmai vonalán a Perner Ferenc sebész professzor által vezetett szakmai zsűri az idei legjobbakról a tegnapi ünnepélyes díjátadó előtti órákban döntött. Alapellátás kategóriában végül Dr. Ádám Ágnes budapesti belgyógyász-háziorvos bizonyult a legjobbnak. Az orvosi diagnosztika kategória döntősei közül a szakmai zsűri Prof. Dr. Kulka Janina patológus egyetemi tanárt, a Semmelweis Egyetem, II. Pathológiai Intézetének munkatársát emelte az első helyre. A sebészeti eljárások kategória döntőseinek nemes versengéséből a zsűri döntése alapján Prof. Dr. Verebély Tibor gyermeksebész szakorvos,
Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi tanára került ki győztesen. Konzervatív orvosi szakterületek kategóriában a dobogó tetejére Prof. Dr. Csiba László pszichiáter, neurológus szakorvos, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Neurológiai Klinika intézetigazgatója, egyetemi tanára került.
Rehabilitáció és krónikus ellátás kategória döntősei közül a szakmai zsűri végül Dr. Barna Gábor belgyógyász, kardiológus és kardiológiai rehabilitációs szakorvost (Budapesti Szent Ferenc Kórház, Kardiológiai Rehabilitációs Osztály, Budapest) emelte az első helyre.
Az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat díjátadója során két további, különleges elismerés átadására is sor került. A szakmai zsűri egyöntetű döntése alapján Dr. Egri László, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Kéz- és Mikrosebészeti Osztályának főorvosa a hagyományos orvoslás és a spirituális beteggondozás terén elért eredményei, helytállása és nagyszerű teljesítménye alapján a pályázat különdíját kapta. Az idei Astellas-különdíj odaítéléséről és a díjazott személyéről a díjátadó ünnepségen Dr. Markovich György, az Astellas-díj egyik alapítója tett bejelentést. Eszerint a 2013-as Astellas-különdíjat az Őrzők Közhasznú Alapítvány vezetői és munkatársai a Bátorságpróba c. mesekönyv létrehozásáért és a Tűzoltó utcai daganatos és leukémiás gyermekek gyógyítása terén tanúsított különleges helytállásukért kapták. Amint az ünnepségen elhangzott, az Őrzők Alapítvány az Astellas Pharma a díj mellé 500 darab könyv legyártásához szükséges pénzügyi támogatás is felajánlott.
Az 2012-ben első alkalommal meghirdetett Astellas Gyermekrajz Pályázat eredményhirdetését a díjátadó helyszínén és az ünnepi ceremónia internetes közvetítésének köszönhetően a pályázat weboldalán sokan kísérték figyelemmel. A pályázat zsűrije a beérkezett alkotások méltatása során köszönetet mondott mind a 335 gyermeknek, aki rajzát beküldte erre a nemes megmérettetésre.
Varga Edit, az MTVA műsorvezetője beszédében a gyermekek őszinte megnyilvánulásáért, a rajzokban megfogalmazódó háláért, szeretetért mondott köszönetet, hangsúlyozva, hogy a beérkezett alkotások és a sok csatolt személyes történet a zsűri valamennyi tagja számára igazi ajándékot jelentett. A díjak átadása során a színpadra lépett Bartos Erika, a Bogyó és Babóca, valamint az Anna, Peti, Gergő mesesorozat írója és rajzolója is, aki néhány gyermeknek külön személyes ajándékkal is készült. Az oklevelek és az ajándékok átvétele a színpadon igazi forgatagot hozott.
Az Astellas Gyermekrajz Pályázat zsűrije az ünnepi ceremónián először az közönségszavazáson dobogóra került gyermekek oklevelét és ajándék adta át. A közönségszavazás eredménye alapján a 6-8 éves korosztályban Lévai Levente Imre (Tiszavasvári) "Pacsi a doktor bácsival" c. munkája lett az első. A második helyen Daiki Nikko (Budapest) "Az én doktor nénim szeretettel gyógyít" című rajza, a harmadik helyen pedig Tóth Eszter (Kiskőrös) alkotása végzett. A 9-11 éves korosztály dobogójának legtetejére Meskó Dóra (Budapest) "Doktor néni munka közben" című munkája került. A második legjobb alkotásnak Lévai Nikoletta Bianka (Tiszavasvári) "Az egészségem csoda dokija" rajza bizonyult. Ebben a korcsoportban a harmadik helyre Molnár Ivett (Oroszlány) "Torokgyuszi vizsgálat" c. alkotása került. Az idei pályázat legfelső, azaz a 12-14 éves korcsoportban a közönségszavazás során a következő sorrend alakult ki: az első helyen végzett Lévai Viktória Anna (Tiszavasvári) "A nagy ölelés" c. rajza, második lett Bagó Brendon (Pásztó) "A gyógyító mosoly"c. munkája, a harmadik helyet pedig Pércsi Dávid (Kővágószőlős) "A legjobb orvos" című rajza szerezte meg.
A zsűri az internetes közönségszavazás eredményétől függetlenül, a beérkezett rajzok között saját rangsort is kialakított, amelyben a 6-8 éves korosztályban az első helyre Peresztegi Hanna (Budapest) került. Őt a második helyen Sőrés Vajk (Szentes), a harmadik helyen pedig Molnár Bianka (Oroszlány) követte. A 9-11 éves korosztály legjobbjai közül az első helyen Dombos Leila (Hajdúszoboszló), a második helyen Molnár Ivett (Oroszlány), a harmadik helyen pedig Finta Borbála (Szombathely) végzett. A 12-14 éves korosztályban a zsűri végül Kiss Virág (Szombathely) munkáját juttatta az első helyre. Őt a második helyen Lévai Viktória Anna (Tiszavasvári), a harmadik helyen pedig Majercsik Boglárka (Budapest) követte.
Az ünnepségen jelen volt a legtöbb rajzot beküldő osztály, Czimra Gyula Általános Iskola 2/B osztály osztályfőnöke, valamint két kisdiák is, akik igyekezetükért és sikeres pályázati szereplésükért a zsűritől külön elismerést kaptak. Az ünnepi ceremónia egyik meghitt pillanata volt, amikor az idei rajzpályázatra érkezett alkotásokban legtöbbet szereplő orvos, Dr. Bezsilla Erzsébet, martfűi gyermek háziorvos is a színpadra lépett, aki a zsűri tagjaitól emléklapot vehetett át.
Az Astellas Díjátadó Gála adott otthont a tavaly első ízben meghirdetett Média az Orvosokért Pályázat díjátadójának is. A pályázatra idén beérkezett 43 pályamű értékelése során a négytagú zsűri a dobogós helyezések mellett néhány külön elismerés átadásáról is döntött, ezek átadására is a díjátadó ceremónián került sor. Az első helyezettnek járó Astellas-díjat "A száguldó orvos" című munkája elismeréseként Pungor András, a 168 óra című hetilap munkatársa vehette át. Őt a második helyre rangsorolva Dr. Keresztúriné Kisistók Tímea, a Szegedi Városi Televízió munkatársa követte, aki "35 év a koraszülöttekért" című munkájával nevezett a pályázatra. A zsűri a harmadik helyen megosztott díj mellett döntött, így a színpadon Bak Anita, az MTVA Kossuth Rádió "A hely" című műsorának munkatársa az "Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet" című munkája és Kiss Veronika, a HáziPatika.com munkatársa "Együtt - az utolsó lélegzetig" című munkája egyaránt rangos elismerésben részesült.
A külön elismerések között vehetett át oklevelet Dr. Szalóczy Péter, aki a Média az Orvosokért pályázatra beküldött novellájával vívta ki a zsűri elismerését. A WEBbeteg.hu különdíjat ajánlott fel Szeleczky Ádámnak és kollégáinak, a Mindennapi Hősök: Dr. Szűcs Andrea című filmért. Az elismerést a színpadon Lukács Katalin, a WEBBeteg.hu képviselője adta át. A Magyar Újságírók Szövetsége idén első alkalommal állt a Média az Orvosokért Pályázat mellé. A szövetség felajánlásának köszönhetően Sályi András (Magyar Katolikus Rádió) Távolkép c. alkotása részesült különdíjban, amit Tóth Károly, a MÚOSZ elnöke adott át.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.