A tini szülők gyerekei is hamarabb szülnek

szülés
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 11. 08:30

A New Haven-i Yale Egyetem új tanulmányában a kutatók felfedezték, hogy a tinédzser korban gyermeket nemző apák fiai 80 %-kal több esetben váltak maguk is apává a 20. életévük előtt. Az arány még azután is megmaradt, hogy a kutatók rögzítették a többi faktort, mint pl. az anya életkorát az első gyermek születésekor. Az eredmények arra is utalnak, hogy a tinédzserkori apaságban van valami, ami önmagában befolyásolja, hogy a fiú is fiatalon válik majd apává, állítja Heather Sipsma, aki a Yale Közegészségügyi Karának doktorandusz hallgatója. "Sok bizonyíték rögzítette már ezt a körforgást az anya-lánya vonalon." - mondta Sipsma. Később kiderült, hogy ugyanez igaz az apa-fia viszonylatban is. Az eredményt egy hosszú távú kormányzati tanulmány szolgáltatta, melyben közel 1 500 tinédzser korú fiú vett részt. A tanulmány kezdetén 13-14 éves fiúk 9 %-a lett apa 20 éves kora előtt. Több faktor is kapcsolódik a tinédzserkori apaság kockázatához, pl. a bűnözés, az anyák alacsony iskolázottsága, nem biztonságos környezet. Továbbá az afroamerikai és latin származású fiúk körében nagyjából kétszeres az arány, mint a fehéreknél. Még ezen faktorok figyelembe vétele után is fontos tényező maradt az életkor, amikor az illető fiúk apja gyermeket vállalt. Ez eltérő attól, amit a tinédzserkori anyasággal kapcsolatban állapítottak meg.A tinédzserkorú anyák fiai nagyobb valószínűséggel lesznek maguk is fiatalon szülők, mint az idősebb korban szülő nőké. Sipsma csapata szerint azonban ezt a kapcsolatot inkább más kockázati tényezők magyarázzák, mint pl. a bűnözés és a szomszédos környezet. A tanulmányból nem derül ki világosan, hogy a tinédzser apák fiai miért követik ugyanazt a mintát. Sipsma azonban rámutatott arra, hogy a szüleink szerepmodellként szerepelnek, ezért valószínű, hogy a szülők várakozásával és értékrendjével kapcsolatos megfigyeléseik adják ennek alapját. Az eredmények rámutatnak a tinédzserkori terhesség megelőzését célzó programok fontosságára, melyeknek a lányokon kívül a fiúkat is célba kellene venniük.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.