Fényevő Galambos Lajcsi

Sztáregészség
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 21. 14:03
Mint oly sok minden, ami természetes, akkor került a tudomány érdeklődésének a homlokterébe, amikor létrejöttek a helyettesítő technológiák.

A fény gyógyító erejéről, terápiás hatásáról sokat hallani mostanában. Pedig a gyógymód nagyon régi, hiszen a napsütés energiája a biológia lények létezésének egyik alapja.

Mint oly sok minden, ami természetes, akkor került a tudomány érdeklődésének a homlokterébe, amikor létrejöttek a helyettesítő technológiák.

A napfény alternatívájaként a mesterséges fénysugárzás, a villanyáram által működtetett fényforrások. A mesterséges izzólámpák gyógyító alkalmazása néhány évtizedes múltra tekint vissza.

Elsősorban a sok sötétséggel együtt élő népek, így kiemelkedően a skandináv országok lakóinak a körében. Innen erednek ma is azok a praktikumok - tudományos kutatások alapján -, amelyek az izzólámpa napenergiát helyettesítő hatását alkalmazzák gyógyászati célra.

A felhasználók tulajdonképpen fényevők, koncentráltan kapnak polarizált fényadagokat, amelyek a testük felületén keresztül 1 cm-es mélységben elérik a kapilláris erekben keringő vértereket.

lagzilajcsi_640

A teljes testfelület kezelésére alkalmas polarizáltfény-terápiás ággyal, a fényágyban mobilizálni lehet a szervezet természetes, immunitásért felelős erőit, védekező mechanizmusait, a terápia hatására a szervezetben öngyógyító folyamatok indulnak be.

A zenei show műsoraival ismertté vált trombitaművész, Galambos Lajos is kipróbálta a fényágyat, és úgy gondolja: "Fényárban úszni, különösen a szürke, álmos téli napokon kifejezetten felüdülés a szervezetemnek. Amikor ér ez a fény, szinte eszem vagy iszom, kétségtelenül felfrissülök" - mondta a népszerű művész.

A fényterápiát nemcsak a hangulati és érzelmi állapot pozitív erősítésére, hanem többek között az alvászavarok és a depressziós helyzetek javítására és stresszoldásra is alkalmazzák korszerű alvásklinikákon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.