Az otthoni ivászat árt a gyereknek

Lázadók
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 01. 00:00
Egy, a Journal of Studies on Alcohol and Drugs című lapban megjelent cikk szerint minden jó szándék ellenére inkább ártanak a szülők azzal, ha a felelősségteljes ivást azzal próbálják megtanítani gyerekeiknek, hogy engedik őket otthon alkoholt fogyasztani.

Egy, a Journal of Studies on Alcohol and Drugs című lapban megjelent cikk szerint minden jó szándék ellenére inkább ártanak a szülők azzal, ha a felelősségteljes ivást azzal próbálják megtanítani gyerekeiknek, hogy engedik őket otthon alkoholt fogyasztani.

A kutatásban a gyermekek 13 és 15 év közöttiek voltak. A családtagoknak különböző kérdőíveket kellett kitölteniük alkoholfogyasztási szokásaikról. A 428 holland család részvételével készült kutatás adatai szerint azok a tinédzserek, akik otthon ihatnak, házon kívül is többet isznak, mint azok, akiknek tilos otthon alkoholizálni, sőt nagyobb eséllyel alakulnak ki náluk függőségi problémák.

"A szülők általában azt gondolják, jót tesznek gyermeküknek azzal, ha otthon engedik alkoholt fogyasztani. Szerintük így már nem lesz csábító a 'tiltott gyümölcs'. Sajnos azonban úgy tűnik, ennek épp az ellenkezője igaz" - nyilatkozta Dr. Haske van der Vorst, a kutatás vezetője. "Mindenképpen azt ajánlom a szülőknek, hogy minden lehetséges eszközzel tiltsák meg gyermekeiknek az alkoholfogyasztást."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.