A legelismertebb szülészetet egy kétmillió forint értékű egészségügyi berendezéssel támogatja a díjat alapító KRIO Intézet. A több ezer kismamaszavazatai alapján összeállt lista második helyén a miskolci Semmelweis Kórház, a harmadikon pedig a gyöngyösi Bugát Pál kórház végzett.
A terhesgondozás, a szülésés az azt követő kórházi ápolás időszaka meghatározó élmény az édesanyák számára. Az egészségügyi szakemberek viselkedése, hozzáállása is kitörölhetetlen emlék. Éppen ezért - a jó példák elismerésére - alapított díjat a KRIO Intézet "Díj a Törődésért" elnevezéssel, melyet első alkalommal idén ítéltek oda az ország legjobb szülészetének.
Az elismerés alapját egy elégedettségi kérdőív adta, amelyet a KRIO Intézet ügyfelei tölthettek ki 2012. június 4. és december 1. között. Az anyák a szülészeteket a szülés közben és a kórházi tartózkodás ideje alatt ért élményeik, tapasztalataik alapján értékelték.
Kérdéseket kaptak a dolgozók felkészültségére, segítőkészségére, az egészségügyi szolgáltatások minőségére vonatkozóan is. A kérdőívet több ezer kismama töltötte ki, több mint 70 hazai szülészetet értékelve ezzel. Az elismerést végül a jászberényi Erzsébet Kórház szülészete nyerte.
„Az volt a célunk, hogy megajándékozzuk azt a kórházi osztályt, ahol ügyfeleink a leginkább kismama- és bababarát ellátásban részesülnek, és a szavazatok alapján összeállt listával némi támpontot is nyújthassunk a kismamáknak, hol, milyen ellátásra számíthatnak” - mondta Dr. Balogh István, a KRIO Intézet vezérigazgatója.
A nyertes a díjjal járó oklevél mellé kétmillió forint értékű egészségügyi berendezést is kapott a KRIO Intézettől, amely még színvonalasabb és biztonságosabb ellátást tesz lehetővé a szülészet számára.
A díjat Peller Mariann és Dr. Balogh István adta át december 11-én a kórház vezetőinek. A jövőben évente elkészülő népszerűségi listán idén három vidéki kórház végzett az élen: a második helyezett a miskolci Semmelweis Kórház lett, a harmadik helyen a gyöngyösi Bugát Pál kórház végzett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.