Varga László országgyűlési képviselő úgy ítélte meg, sokszor megfizethetetlenek a kegyeleti szolgáltatások, és az emberi méltóság joga sem pontosan szabályozott. Azt javasolta, hogy utóbbi jelenjen meg a törvényi szabályozásban, és azt rögzítsék, hogy az illető eltemetéséig tart.
A képviselő csak folyóvízben engedné a hamvak szétszórását és lehetőség szerint kötelező jelleggel, de legalább ajánlás szintjén rendelkezne arról is, hogy minden kórházban legyen kegyeleti szoba, ahol a hozzátartozók el tudnak búcsúzni halottjuktól.
Varga László fontosnak tartotta, hogy ne csak a születési dátum legyen követhető az anyakönyvi dokumentumokban, hanem az is, hogyan, hol történt a temetés.
Lukács Tamás, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke a kegyeleti jogot alapvető emberi jogi kérdésnek nevezte és fontosnak tartotta, hogy a polgári törvénykönyvben szabályozzák, az örökséggel együtt kötelezettségek is járnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.