Malek Andrea a bikra-jogára esküszik

jóga
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 21. 14:39
Malek Miklós és Toldy Mária gyermekei már az anyatejjel magukba szívták a zene örömét. Andrea igen nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elvállalta ezt a feladatot, hiszen Bécsben lakik, és három gyereke van. A legkisebb Léna mindössze két esztendős.

Úgy látszik a Malek-család nélkül nem létezik versengés. Persze ez nem csoda, hiszen az X - faktor mentora és a Voice döntnöke olyan családban nőtt fel, ahol egy kis zenéért nem kellett a szomszédba menni.

Malek Miklós és Toldy Mária gyermekei már az anyatejjel magukba szívták a zene örömét. Andrea igen nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elvállalta ezt a feladatot, hiszen Bécsben lakik, és három gyereke van. A legkisebb Léna mindössze két esztendős.

Hogy bírod ezt a nagy strapát?

Észre sem vettem, hogy ez strapa! Bár Lénát mindig magammal hozom, de az édesanyám, ha dolgom van, vigyáz rá. Azon kívül évek óta jógázom, ami a testemre, lelkemre egyaránt jó hatással van. Akkor is működik, ha nem hiszel benne. A bikra-jógával kezdtem, és azóta is erre esküszöm. A gyakorlatok nagy részét a tanító az állatoktól leste el.

Mondj egy példát.

A macska sohasem kell fel úgy, hogy előtte ne nyújtózkodjon. De a majmoktól is sok mozdulatot lestek el.

Minden kérdésem elé mentél. Sebaj. Folytasd.

Ma már nem kell okvetlenül eljárnom oktatásra, de mégis kipróbálok más jogikat is. Mára a legfontosabb dolgokat elsajátítottam a joga tudományból. Sőt, annyira hiszek a természetgyógyászatban, hogy lassan vizsgát is tehetnék belőle. Begyűjtöttem és megtanultam, hogy melyik fű, fa, virág mire jó és szinte állandóan ezekkel gyógyítom a családomat.

Még egyik gyerekemnek sem kellett antibiotikumot szednie. Nem várok mindent az orvosoktól, időben kell behúzni a féket, a megelőzésen van a hangsúly. Minden jelre odafigyelek és megtalálom a gyógymódját. Aki hagyja magát, azt meg is gyógyítom autodidakta módon. A kozmetikumok közül az arcomra csak a ligetszépe olajat és a rózsavizet használom.

Diétázni szoktál?

Vannak korszakok, amikor salátákon élek. A kenyeret teljesen likvidáltam az étkeim listájáról. Nem úgy az abált szalonnát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.