Két emberi csontvázat találtak egy kút mélyén

Napi Hírek
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 08. 14:01
A kút, amelyet "Izrael" első földművesei ástak, 8 méter mély, átmérője pedig 1,3 méter. Felső részének falát kövekkel rakták ki, az alsót pedig sziklában mélyítették, míg el nem érték a vízhozó réteget - olvasható az Izraeli Külügyminisztérium honlapján . "Az újkőkori kutak világszerte igen ritkák, ennél csak két idősebbet sikerült feltárni - az egyiket Cipruson, a másikat Izraelben. A kútásás minden bizonnyal az állattenyésztés kezdetéhez köthető, amikor a neolitikum embere meg akarta védeni vízforrásait a szennyeződéstől, ezáltal elzárta az állatoktól" - hangsúlyozta Omri Barzilai, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) őskori osztályának a vezetője, hozzátéve: az ásott kutak másik előnye, hogy állandó vízforrást biztosítanak.

Nyolcezerötszáz éves kutat, benne pedig két emberi csontvázat tártak fel Izrael északi részén, Jezréel völgyében autópálya-építés során.

A kút, amelyet "Izrael" első földművesei ástak, 8 méter mély, átmérője pedig 1,3 méter. Felső részének falát kövekkel rakták ki, az alsót pedig sziklában mélyítették, míg el nem érték a vízhozó réteget - olvasható az Izraeli Külügyminisztérium honlapján .
"Az újkőkori kutak világszerte igen ritkák, ennél csak két idősebbet sikerült feltárni - az egyiket Cipruson, a másikat Izraelben.
A kútásás minden bizonnyal az állattenyésztés kezdetéhez köthető, amikor a neolitikum embere meg akarta védeni vízforrásait a szennyeződéstől, ezáltal elzárta az állatoktól" - hangsúlyozta Omri Barzilai, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) őskori osztályának a vezetője, hozzátéve: az ásott kutak másik előnye, hogy állandó vízforrást biztosítanak.

okor5

"A prehistorikus kutak feltárása révén többet megtudhatunk annak a kornak a kultúrájáról és gazdaságáról, amikor még +nem találták fel+ a fazekasságot és fémművességet" - emelte ki Omri Barzilai.
Jotam Tepper ásatásvezető régész ismertetése szerint a kútban egy 19 év körüli nő földi maradványait, valamint egy idősebb férfi csontvázát találták meg. A feltárások során nem derült fény arra, hogy a két személy véletlenül esett-e a kútba, vagy gyilkosság áldozata lett. Mindenesetre a kutat, amely egy földműves-település szélén volt, többé nem használták a falu lakosai.

Az ásatások során rengeteg eszköz, egyebek közt nyílhegyek, valamint kovakőből pattintott, fogazott sarlók kerültek elő, amelyeket aratáskor használtak a Jezréel-völgy első földművesei.
A kútban állati csontokat, szerves maradványokat, valamint faszenet találtak, ezekből a leletekből megismerhető, hogy milyen állatokat háziasítottak és milyen növényeket termesztettek a korai "izraeli" földművesek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.