A szén-monoxid-mérgezés veszélyei

tüdőbetegség
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 19. 13:39
Kisdi Máté tájékoztatása szerint csak ebben az évben november közepéig Budapesten több mint száz szén-monoxid-mérgezéshez kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, és ezek során 53 felnőtt és 22 gyermek szenvedett kisebb-nagyobb mértékű szén-monoxid-mérgezést, négy emberen pedig már nem tudtak segítni.

A szén-monoxid-mérgezés az egyik leggyakoribb háztartási baleset, amely sok esetben a nem megfelelő műszaki állapotú vagy helytelenül használt tüzelőberendezések miatt halálesettel végződik.

Kisdi Máté tájékoztatása szerint csak ebben az évben november közepéig Budapesten több mint száz szén-monoxid-mérgezéshez kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, és ezek során 53 felnőtt és 22 gyermek szenvedett kisebb-nagyobb mértékű szén-monoxid-mérgezést, négy emberen pedig már nem tudtak segítni.

A szén-monoxid-mérgezést leggyakrabban a nem megfelelő műszaki állapotú vagy a helytelenül használt tüzelőberendezés, kémény, kályha, kandalló, gázsütő, gázszárító, gázkazán, gáz vízmelegítő vagy vegyes tüzelésű kazán okozza. A mérgezés akkor alakul ki, ha szénvegyületek tökéletlen égése során képződő színtelen, szagtalan gáz valamely rendellenesség miatt a lakótérbe kerül, és a helyiségben tartózkodók belélegzik, és a mérges gáz a tüdőn át a vérbe kerül, és megakadályozza az oxigénfelvételt.

natha%252839%2529

A szén-monoxid már rendkívül alacsony koncentrációban mérgező. Ha a koncentrációja eléri az egy százalékot a levegőben, gyakorlatilag másodpercek alatt bekövetkezik az eszméletvesztés, majd a halál - figyelmeztetett.

A szóvivő hangsúlyozta: minden fűtési szezon előtt szakemberekkel ellenőriztetni kell a tüzelő- és fűtőberendezések, illetve a kémények műszaki állapotát, karbantartottságát, továbbá rendszeresen szellőztetni kell.
A védekezés egyik legfontosabb biztosítéka a sípoló jelzéseket adó, pár ezer forintba kerülő szén-monoxid-érzékelő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.