Kutatók bebizonyították, hogy az alkoholhoz több mint 60 betegség köthető. Íme, a mértéktelen ivászat 12 leggyakoribb következménye.
Anaemia
A mértéktelen ivászat okozhatja azt is hogy az oxigént szállító vörös vértestek száma abnormálisan lecsökken. Ezt az állapotot nevezzük anaemiának (avagy vérszegénységnek). Ennek különféle jelei lehetnek például a fokozott fáradtság, a lélegzet rövidsége és szaporasága, fejfájás.
Rák
Kutatók szerint a rendszeres alkoholfogyasztás növeli a rák kockázatát. A veszély akkor áll fenn, mikor a test átalakítja az alkoholt acetaldehiddé, ami egy potenciális rákkeltő anyag. Az alkohol számos szervet fenyeget rákkal, ilyen a száj, a torok, a máj, a mell és az emésztőszervek. A rák kialakulásának veszélye sokkal nagyobb azoknál az embereknél, akik isznak és dohányoznak is.
Kardiovaszkuláris betegségek
A mértéktelen ivászat következtében a vérlemezkék összeállhatnak és vérrögöket képezhetnek. A vérrögök szívrohamot és agyvérzést okozhatnak. Kutatások igazolták, hogy azoknak az embereknek, akik már átestek egy szívrohamon, és rendszeresen alkoholt fogyasztanak, 50%-kal magasabb az elhalálozási arányuk, mint azoknál, akik nem isznak. A kemény ivászat cardiomyopathiát okozhat, ami azt jelenti hogy a szív izmai legyengülnek, olyannyira, hogy szívritmuszavar keletkezik, ami halálos veszélyt jelenthet.
Májzsugorodás
Az alkohol mérgező anyag, ami közvetlenül a májon fejti ki kártékony hatásait, roncsolja a májszöveteket, melynek következtében a máj annyira megsérül, hogy képtelen lesz a működésre. Erre a betegségre úgy tűnik, hogy a nők érzékenyebbek a férfiaknál.
Szellemi leépülés
Ahogy öregszünk, elménk fokozatosan leépül (tíz évente 1,9 százalékkal zsugorodik az agy). Ezt normálisnak tartják, viszont azoknál az embereknél, akik rendszeresen isznak, ez a folyamat jóval gyorsabb. Az alkohol károsítja az agy egyes részeit, ezért a gyakori, rendszeres, nagymértékű ivászat emlékezetkimaradáshoz és szellemi leépüléshez vezethet.
Depresszió
Ismert, hogy a kemény ivászat gyakran társul depresszióhoz, viszont kérdéses az, hogy melyik volt előbb? A depresszió vagy az ivászat? Gyakori az, hogy az emberek azért fordulnak az alkoholhoz, hogy enyhítsék érzelmi fájdalmukat. Viszont egy kutatás szerint ez a feltevés fordítva is igaz. Sokan az alkohol miatt esnek depresszióba. A kutatás azt is kimutatta, hogy ez a fajta depresszió elmúlik, ha abbahagyjuk az ivászatot.
A mértéktelen ivászat további hat veszélyét és a cikk folytatását a Kamasz Panasz oldalán olvashatjátok!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.