Mennyit költünk gyógyszerekre?

Napi Hírek
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 23. 16:19
A felmérés eredményei alapján átlagosan a lakosság 70 százaléka legfeljebb 5 ezer forintot hagy a gyógyszertárban, 15 százalékuk 5-10 ezer forint közötti összeget, és közel minden tizedik ember ennél is többet.

A krónikus betegségben szenvedők fele havonta legalább 5 ezer forintot költ el a patikában - derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából, amelyet a cég a WEBBeteg.hu internetes portál megbízásából készített.

A felmérés eredményei alapján átlagosan a lakosság 70 százaléka legfeljebb 5 ezer forintot hagy a gyógyszertárban, 15 százalékuk 5-10 ezer forint közötti összeget, és közel minden tizedik ember ennél is többet.

Természetesen a kérdés vizsgálata jelentős eltérést mutat abban a tekintetben, hogy az illető szenved-e valamilyen krónikus, tartós megbetegedésben, esetükben ugyanis lényegesen magasabb a patikában többet költők aránya, minden második panaszos ember legalább 5 ezer forintot fizet.

gyogyszer42

A krónikus betegekesetében az elköltött összeget az is befolyásolja, hogy a páciens hányféle problémával küzd: az egy alapbetegségben szenvedők esetében 23 százalék az 5-10 ezer forintot, és 14 százalék a 10 ezer forint felett költők aránya, míg a két vagy több betegségben szenvedők esetében ezek az arányok rendre 34 és 24 százalék.

Patikába járási szokásainkat tekintve egyébként elmondható, hogy a lakosság fele havi szinten fordul meg gyógyszertárban (17% havonta többször, 35% havi egyszer), és nem meglepő módon a patikába járók jellemzően nők (60% havi szinten - férfiak esetében 41%), valamint az életkor emelkedésével is emelkedik arányuk (havi szinten 55-65 év között közel 70%, 65 év felett 84% jár gyógyszertárba).

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.