Koraszülést csökkentő tojás

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 30. 15:05
Az egészségvédő tojások előállításának kifejlesztésére az EcoMotive Kft. és partnere összesen 120 millió forintot fordított, melyből 71 millió forint uniós pályázati támogatás volt. A források közel 40 százalékát a termelésben használható eszközök beszerzésére, míg a fennmaradó összeget kutatás-fejlesztésre fordították.

Hároméves fejlesztőmunkával olyan tojásokat állítottak elő, melyek fogyasztása csökkenti a koraszülés lehetőségét és a kettes típusú cukorbetegség kialakulását.

Az egészségvédő tojások előállításának kifejlesztésére az EcoMotive Kft. és partnere összesen 120 millió forintot fordított, melyből 71 millió forint uniós pályázati támogatás volt. A források közel 40 százalékát a termelésben használható eszközök beszerzésére, míg a fennmaradó összeget kutatás-fejlesztésre fordították.

Az EcoMotive Kft. évente 70-90 milliótojástdolgoz fel, melyből teljes és sárgájára, illetve fehérjére szeparált tojáslét, valamint tojásport állítanak elő. Az alapanyag 80-90 százaléka magyar termelőktől származik.

A társaság 20 főt foglalkoztat, 2011-ben 607 millió forintos nettó árbevételt értek el - mondta az ügyvezető.

Orbán Tas elmondta, speciális takarmányokkal sikerült növelni a tojásban lévő pozitív élettani hatásokkal bíró összetevőket.

Az általuk "kismamatojásnak" elnevezett változatban a szokásos értékek kétszeresére növelték a folsav és hatszorosára az E-vitamin értékét.

meh14

Ezek az összetevők állatkísérletekkel bizonyítottan a koraszülés elkerülésében játszanak szerepet és jobban felszívódnak, mint a tablettában szedett hatóanyagok.

Az omega-3, illetve a CLA tojásokban a speciális takarmányoknak köszönhetően 18 szorosára nőtt a konjugált linolsav (CLA) mennyisége és ötszörösére emelkedett az omega-3 zsírsavak aránya, ezek csökkentik a vér koleszterinszintjét, illetve egészségvédő hatásúak.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint az egészségvédő tojások por és tojáslé formájában is elérhetők. Tervezik a termékek kiskereskedelmi forgalmazását, illetve külföldről tapasztaltak intenzív érdeklődést a fejlesztés iránt, olyan cégektől, akik további élelmiszeripari termékeket gyártanak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.