Vakáció alatt a gyermekbaleset a legtöbb

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 02. 12:52
A következő hetekben számukra a játék, a pihenés és a kirándulás játssza majd a főszerepet, a szülőknek azonban érdemes időben felkészülniük erre az időszakra, hiszen az önfeledt játéknak gyakran kisebb-nagyobb baleset a vége. A Generalihoz tavaly nyáron közel 3000 olyan kárigény érkezett, amikor gyermekek sérültek meg és több mint 25 millió forintot fizetett ki a szülőknek. Éppen ezért a szakemberek azt tanácsolják, hogy az otthoni elsősegély-felszerelés mellett a gyermekek balesetbiztosításáról is időben gondoskodjunk.

Június közepén befejeződött az idei tanév, és több mint 1 millió gyermeknek kezdődött el a nyári vakáció.

A következő hetekben számukra a játék, a pihenés és a kirándulás játssza majd a főszerepet, a szülőknek azonban érdemes időben felkészülniük erre az időszakra, hiszen az önfeledt játéknak gyakran kisebb-nagyobb baleset a vége. A Generalihoz tavaly nyáron közel 3000 olyan kárigény érkezett, amikor gyermekek sérültek meg és több mint 25 millió forintot fizetett ki a szülőknek. Éppen ezért a szakemberek azt tanácsolják, hogy az otthoni elsősegély-felszerelés mellett a gyermekek balesetbiztosításáról is időben gondoskodjunk.

A statisztikák azt mutatják, hogy a gyermekeket érintő balesetek száma jelentősen megnövekszik a nyári hónapokban, az iskolai szünet ideje alatt. Ennek oka nemcsak az, hogy sokkal több időt tölthetnek a szabadban, előkerülnek a kerékpárok, görkorcsolyák és a rollerek, de az is, hogy nagyon sok szülő nem tudja megoldani a gyermeke folyamatos felügyeletét. Emiatt sokszor egyedül indulnak játszani a gyerekek, amiből gyakran kisebb-nagyobb baleset lesz.

gyerekek11

A nyári időszakban az egyik legnagyobb veszélyforrást a közlekedés jelenti. A hőségben a gyerekek figyelme is jelentősen csökken. Éppen ezért az autósoknak különösen óvatosan kell vezetniük, hogy megelőzhessék a kicsik figyelmetlenségéből, meggondolatlanságából eredő baleseteket.

„Sajnos társaságunknál is azt tapasztaljuk, hogy a nyári hónapokban jelentősen megnövekszik a gyermekeket érintő balesetek száma. Az esetek nagy többségét az okozza, hogy a gyerekek felügyelet nélkül indulnak játszani, és a játék hevében kisebb-nagyobb sérüléseket, illetve a figyelmetlen közlekedés miatt közlekedési balesetet szenvednek. Ezért fontos, hogy a szülők próbáljanak meg gondoskodni arról, hogy a gyerekek ne maradjanak felügyelet nélkül. Akár egy idősebb testvér, vagy a nagyszülők jelenlétével is megelőzhető a baj.” - mondta el Schaub Erika, a Generali személybiztosítási üzletágvezetője.

A Generalihoz tavaly nyáron közel háromezer, gyermekeket érintő kárigény érkezett A leggyakoribb esetek a váll, felkar (több mint 200-szor) csukló (közel 500 esetben), alkar (több mint 700-szor), felkartörés, valamint a lábszár, térd, és bokasérülések voltak (közel 400 esetben). A társaság 2011-ben, a június és augusztus között elszenvedett balesetekre több mint 25 millió forintot fizetett ki a szülőknek.

uszas9

Magyarországon ma nagyjából 2 millió fiatalkorú közül hozzávetőlegesen 380 ezren rendelkeznek magánbiztosítással az államilag finanszírozott gyermekbiztosításon kívül. Ezek közül a Generali Szimbával biztosított gyermekek száma nagyjából 280 ezer, így elmondható, hogy jelenleg ez a legnépszerűbb gyermekbiztosítás a magyar piacon.

Ráadásul az államilag finanszírozott balesetbiztosításhoz képest a Szimba tanuló-balesetbiztosítás jóval szélesebb védelmet biztosít, például baleseti műtéti térítést, baleseti- és normál kórházi napi térítést, de térít a kiemelt gyermekbetegségekre, az égésre, vagy a kullancscsípésre is. Ráadásul a szülőknek nem kell a kórházban magára hagyniuk gyermeküket, mert a biztosító a kísérő kórházi tartózkodásának költségeit is megtéríti.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.