Sportkórház - 197 olimpikon jelentkezett

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 27. 12:27
Az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) pénteki közleménye szerint az egy hónappal ezelőtt tartott főtitkári értekezleten részt vett sportvezetők, illetve az olimpikonok és a paralimpikonok is kérdőíveket kaptak.

A londoni olimpián és paralimpián részt vevő magyar sportolók és a hazai szövetségek főtitkárai elégedettek voltak a Sportkórház tavaly decemberben elindult telefonos központjának működésével.

Az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) pénteki közleménye szerint az egy hónappal ezelőtt tartott főtitkári értekezleten részt vett sportvezetők, illetve az olimpikonok és a paralimpikonok is kérdőíveket kaptak.

Ezek mintegy 30 százaléka érkezett vissza az OSEI-hez, amely tájékoztatásában azt írta, "a válaszadók többsége a pekingi olimpia óta eltelt négy évben elégedett volt a szolgáltatások színvonalával, s szinte minden válaszadó érzékelt minőségi javulást, az egyetlen negatív tapasztalat az infrastruktúra állapotával kapcsolatos."

uszas8

A közlemény kitér rá, hogy azorvosok, gyógytornászok és asszisztensek szakértelmével, munkájával és odaadásával minden válaszadó elégedett volt.

A június végén tartott főtitkári értekezleten elhangzott, hogy a kormány támogatásával tavaly decembertől működő call centerbe az idei év első öt hónapjában 197 olimpikon jelentkezett, az ő megfelelő irányításukhoz 2820 telefonbeszélgetésre volt szükség.

A Sportkórház telefonos központjának előnyeit 350 olimpiai és paralimpiai kerettag élvezhette és élvezi. A kiemelt egészségügyi ellátásra jogosultak panaszait 24 órán át fogadja a központ, amely az ország különböző részein fekvő tíz egészségügyi intézmény egyikébe irányítja a sportolót.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.