Kemény Dénes a víz útján

Sokat lehet olvasni manapság, hogy testünk 60 százaléka víz, én sokszor úgy érzem, a lelkem nagyobb részét is a víz uralja

Az elmúlt évtizedek, melyeket a medencében, majd a medence szélén töltöttem biztosítottak a víz építő erejéről, hiszen sok fiatal fiút láttam ott formálódni. Csibész fiúkat, akik vízipisztollyal támadtak edzés után egymásra, és a lányokra, akik minél több időt töltöttek a víz közelében, annál több mindent kaptak tőle: csapatszellemet, fegyelmet, célokat, küzdelmeket, sikereket, taktikát és örömöket.

Szinte olyan ez, mint amikor a forrás elindul, és útja során magával ragadja az értékeket, kiválasztja a kövekből az értékes ásványokat. Amikor pedig a felszínre kerül, már minden, amit magával sodor, letisztult formával rendelkezik és maga is egy sokat tapasztalt, sokat megélt „versenyző” lesz.

Az egykor ifjú vízilabdázó Kemény fiúból is rögös és kanyargós út után így lettem mostanra sok „Kemény” fiú második számú formáló ereje, az első számú maradt a víz. Az elmúlt 13 évben figyeltem az első edzésektől egészen a világversenyekig, milyen új-régi értékek ragadnak a fiúkra, hogyan csiszolódnak egymáshoz és hogyan tisztul le a játék, amivel eddig magyarok millióinak szereztünk örömet. Azt is látom, amikor nem a jó mederben játszunk, de tudom, hogy a kudarcok erősítenek minket.

Sokszor döntöttem el, még ez a nyár, és vége, elbúcsúzom a víztől, aztán januárban már ismét a medence szélén találtam magam. Újraélem az utamat, a víz útját. És persze reménykedem, hogy a fináléban megint a medencében végzem.