Beszédes nevű kollekciót terveztek Cristian Zuzunaga és Cristophe Delcourt designerek. Zuzunaga egyébként fotózással, szobrászattal és digitális művészettel is foglalkozik, persze mindent a kornak megfelelően. Érdemes egy pillantást vetni honlapjára, hiszen sokat fogsz még hallani erről a sokoldalú művészről.
Az Imaginatio (Képzelet) nevet viselő bútorkollekciókapcsán a dallamos nevű Zuzunaga azt nyilatkozta, hogy érdekes ötletnek találta, hogy néhány szófát, széket és ágyat olyan textillel vonjanak be, amelyeknek a mintája pixeles. A tervező azt is elmondta, hogy az ötletet egy Shanghaiban készült fotó adta, amelyet pixelesítettek és ezt nyomtatták a textilekre. A szokatlan és rendkívül ötletes megoldás szemet gyönyörködtető.
Delcourt elmondta, hogy Zuzunaga színekkel teli és absztrakt textiljét úgy rögzítették a bútorokra, hogy elmosódjanak a bútor és a pixel határai, így bizonyos szemszögből nézve gyakorlatilag egy hatalmas pixeles képet láthat az ember. Zuzunaga mindent a környezettudatosság jegyébe tervez és hoz létre, nemzetközi tervezőcsapatával pedig a világ színesebbé- és jobbá tételén munkálkodnak. Barcelonától egészen Londonig.
Mi úgy gondoljuk, hogy ez a színekkel teli bútorkollekció praktikus megoldás arra, ha színekkel és fénnyel akarjukmegtölteni a szobát. A székeket, szófát és az ágyat könnyen beilleszthetjük bármilyen, kortárs minimalista stílust képviselő helyiség elemei közé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.