A Newcastle Egyetem tudósai robotjukat a tengeri ingola nevű, állkapocs nélküli, primitív idegrendszerrel rendelkező ragadozó hal mintájára alkották meg. A Cyberplasm elnevezésű szerkezet saját idegrendszerrel rendelkezik majd, vagyis lesz saját, élő sejtekből megalkotott látó- és szaglószerve, valamint mesterséges izmai is, amelyeket a glükózból nyert energia működtet majd.
A Cyberplasm szenzorjai a külső ingereket elektromos impulzusokká alakítják és a mikrocsipekből álló agyi régióba továbbítják. Az agy ezek után elektromos üzenetet küld a mesterséges izmoknak, amik így a megfelelő irányba navigálják az apró robotot.
Bár már a prototípus is alig nagyobb egy centiméternél, a kutatók szerint a jövőbeli széria egy milliméternél is kisebb lehet, sőt idővel mikroszkopikus méretűvé is zsugorodhat. A tudósok remélik, hogy a Cyberplasm minden akadály nélkül képes lesz az emberi szervezetben közlekedni így segítve az orvosok munkáját és a diagnózis felállítását.
"Egy élőlény mindennél jobban képes érzékelni a körülötte lévő dolgokat" - mondta el Dr. Daniel Frankel, a Newcastle Egyetem kutatója. "Ez a robot a szervezetben töltött idő alatt folyamatosan gyűjti és raktározza az információt. Remélhetőleg öt éven belül eljutunk a Cyberplasm gyógyászatban való alkalmazásához, jelenleg ugyanis épp a különböző alkatrészek tervezési fázisa zajlik."
A robotot egy nemzetközi együttműködés részeként fejlesztik a tudósok a Mérnöki és Fizikai Tudományok Kutatási Tanácsa (Egyesült Királyság) és az Országos Tudományos Alapítvány (Egyesült Államok) támogatásával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.