Az életünk során számos meghatározó esemény következik be, aminek a beteljesülését már kifejezetten várjuk. A kamaszkorban elcsattanó első csók után még meghatározóbb a szüzesség elveszése körüli kérdésrengeteg.
Kivel, mikor, hol, illetve a találgatások, hogy ki az, aki már átélte, miközben meghallgatja a barátnők, barátok élménybeszámolóját. Kamaszként sok fiatalnak még nincs kiforrott képe róla, mi is a szüzesség valójában, felnőttekkel erről beszélni viszont kellemetlen, kényes téma.
A szüzesség fogalma
A szüzesség kultúránként eltérő fogalom, emellett a vallási szempontokat és a társadalmi normákat is minden esetben figyelembe kell venni. Míg egyes közösségekben szűznek a teljesen érintetlen, ártatlan lányokat és fiúkat tartják, addig máshol az első szexuális közösüléssel kötik össze. A szex témaköre tehát magában foglalja a szüzesség fogalmának tisztázását is. A lányok esetében még összetettebb mindez, hiszen a szűzhártya, mint a tisztaság és érintetlenség jelképe is megjelenik.
Cölibátus
A szexuális önmegtartóztatás nincs közvetlen összefüggésben a szüzességgel, hiszen ennek elvesztése után is megérhet az elhatározás a szexmentes életre. Az életforma azonban mégis közel áll a szüzességhez, hiszen a szexuális interakciók kizárást jelenti. Vannak, akik az önmegtartóztatást a házasságkötés hagyományaként tartják meg, így a nászéjszakáig szüzességi fogadalmat tesznek.
Érteni és megélni
Az információs társadalom és az internet által megnyitott kapuk között a kíváncsi fiatalok gyorsan kielégíthetik tudásvágyukat valamennyi téma iránt, azonban a szexualitás és ezzel együtt a szüzesség egyénenként eltérő, és feltétele a saját vélemény kialakítása. Szinte biztos, hogy a szülők számára mindig túl korai, sok kamasz pedig már tinikor első éveiben is azt érzi, sosem tudja bepótolni lemaradását.
Nem kapjuk vissza!
A fogalom tisztázása mellett sokkal fontosabb, hogy megértsük, mit jelent számunkra szűznek lenni! Mindezt azzal a tudattal kell tennünk, ha úgy döntünk, saját magunk tapasztaljuk meg, milyen örömöket nyújthat a szex, észben kell tartanunk, hogy nincs többé visszaút! Szüzek többször nem lehetünk, miközben a szexről nem késhetünk le, és életünk végéig kísérletezhetünk kedvünkre!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.