Vallástól függetlenül azok, akik rendszeresen templomba, zsinagógába vagy éppen mecsetbe járnak, sokat tesznek lelki egyensúlyuk érdekében. Bár a vallásról eddig is úgy gondolták, hogy javítja a közérzetet, csökkenti a depressziót, valamint szociális és lelki támogatást nyújt, most kiderült, hogy az emberek alaphangulatát is valóban javítja.
Az új statisztikai elemzésekhez a kutatók a Gallup-Healthways Well-Being 2011-es adatait használták fel, amely 300 000 interjú alapján készült. Az eredményekből kiderült, hogy a templomba járók napi 3,36 pozitív érzést éreznek átlagosan egy nap, szemben azokkal, akik nem vallásosak, náluk ugyanis ez a szám csupán 3,08.
Ez a hatás azoknál érvényesül ilyen pozitívan, akik legalább heti egyszer ellátogatnak valamilyen vallási közösségbe. Sőt az adatok alapján a pozitív érzések a legmagasabb számot vasárnaponként mutatták. A szakértők szerint azonban vannak olyanok is, akik a vasárnap délutánt még kihasználják a lazulásra, hogy felkészülhessenek az új munkahét kezdetére.
A templomba járás hangulatra tett pozitív hatását a kutatók azzal magyarázták, hogy valószínűleg a hívők ezáltal úgy érzik, valami jót cselekedtek. Ez pedig kellemes érzéssel tölti el őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.