Kislány vagy kisfiú vagyok?

Lélekbúvár
PUBLIKÁLÁS: 2012. március 06. 13:43
A Pediatrics című szaklap tudósítása szerint, a tizenéves fiúk 13, a lányok 26 százaléka számolt be arról, hogy kisgyerekként voltak a másik nemre jellemző viselkedésjegyei, sőt a fiúk 2-5, míg a lányok 15-16 százaléka azt is elárulta, hogy időnként szeretett volna a másik nemhez tartozni. Ugyan mindez még semmit nem vetít előre a gyerekek későbbi nemi irányultságáról, a fenti lapban megjelent egyik tanulmányból az kiderült, hogy azok közül, akiknél legerősebb mértékben jelentkezett a másik nemre jellemző viselkedés, csupán hatvan százalék vallotta később, 19 és 27 éves kora között, heteroszexuálisnak magát.

Az, hogy egy kisgyerek viselkedése nem felel meg a társadalom által elvárt nemi szerepeknek - például egy kardozó vagy autózó kislányé, vagy éppen egy babázó kisfiúé.

A Pediatrics című szaklap tudósítása szerint, a tizenéves fiúk 13, a lányok 26 százaléka számolt be arról, hogy kisgyerekként voltak a másik nemre jellemző viselkedésjegyei, sőt a fiúk 2-5, míg a lányok 15-16 százaléka azt is elárulta, hogy időnként szeretett volna a másik nemhez tartozni. Ugyan mindez még semmit nem vetít előre a gyerekek későbbi nemi irányultságáról, a fenti lapban megjelent egyik tanulmányból az kiderült, hogy azok közül, akiknél legerősebb mértékben jelentkezett a másik nemre jellemző viselkedés, csupán hatvan százalék vallotta később, 19 és 27 éves kora között, heteroszexuálisnak magát.

gyermek34

Emellett szintén a Pediatrics című folyóirat közölte le azt a tanulmányt is, melyből kiderült, hogy azok a gyerekek, akik szívesebben tartoznának az ellenkező nemhez, jóval gyakrabban élnek át pszichológiai gyötrelmeket, és nagyobb eséllyel vannak annak is kitéve, hogy kárt tesznek önmagukban.

A fenti adatok fényében a szakértők azt tanácsolják, hogy azokat a gyerekeket, akik folyamatosan rosszul érzik magukat a saját nemük szerepében, minél előbb vigyék el a szüleik szakemberhez, ahol akár hormonális segítséget is kaphatnak a gondjukra. A legtöbben ugyanis, mire megfelelő kezekbe kerülnek, már bőven a pubertáskorban járnak, amikor a külső nemi jegyeik már láthatóvá váltak, és ilyen esetekben már jóval kisebb hatékonysággal lehet bevetni bármiféle hormonkezelést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.