Túlsúlyos nőknél rosszabb a mellrák kimenetele

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2011. december 08. 09:33
Vizsgálatukba a szakemberek 4368 nőt vontak be, akiknél a melldaganat korai stádiumát állapították meg, majd 25 éven át nyomon követték egészségi állapotukat.

Az emlőrák korai stádiumában lévő nők közül az elhízottaknak rosszabbak a túlélési esélyei, mint normál testsúlyú társaiknak - idézte amerikai kutatók megállapítását a HealthDay című ismeretterjesztő portál.

Vizsgálatukba a szakemberek 4368 nőt vontak be, akiknél a melldaganat korai stádiumát állapították meg, majd 25 éven át nyomon követték egészségi állapotukat.

Az elemzés azt mutatta, hogy a normál testtömegű és a túlsúlyos nők túlélési esélye közel azonos volt, ám az elhízott nőknél nagyobb volt a rák kiújulásának kockázata, és kisebb volt náluk a túlélés valószínűsége is.

p9mdf3m6

Sao Jiralerspong kutatásvezető, a Baylor orvostudományi egyetem munkatársa úgy véli, hogy a nagy súlytöbblettel kapcsolatban lévő biológiai okok - mint a vér magasabb inzulin- és ösztrogénszintje, gyulladás és a zsírsejtek által elválasztott növekedési faktorok - magyarázhatják az eredményt.

A tanulmányból az is kiderült, hogy azoknak az elhízott nőknek, akik endokrin terápiát - elsősorban tamoxifent - kaptak, sokkal jobbak voltak a túlélési esélyei, mint a normál testsúlyú nőknek. "Meglepő volt az a megállapítás, hogy a tamoxifen-kezelést követően kedvezőbb volt a túlsúlyos pácienseknél a rák kimenetele. Még vizsgáljuk ennek lehetséges okait" - tette hozzá Jiralerspong.

Eredményeiket a San Antonióban megrendezett Mellrák Szimpóziumon szerdán ismertették a kutatók.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.