Melyik embert ne érdekelné a „világvége” eljövetele? Megtudni, tényleg lesz-e ilyen a közeljövőben? Világvége helyett mostanság inkább dimenzióváltásról hallani. De mit is jelent ez?
A maja naptár tanulmányozásának legnagyobb szakembere, Carl Johan Calleman szerint a nagy változások már 2011 őszén elkezdődtek, 2012-ben pedig dimenzióváltásra számíthatunk. A szakértő szerint a maja naptár a kulcs ahhoz, hogy lássuk az összefüggést magunk és a világ történései között.
Úgy véli, a maja naptárnak más értelmezése is van, mely arra irányítja a figyelmet, hogy világunkban minden egy úgynevezett kozmikus terv szerint történik. A kozmikus energiák pedig kihatnak az emberekre, a gondolkodásukra. Calleman úgy gondolja, a maja naptárban benne van a történelem, univerzumunk keletkezése, de a sorsa is.
Eszerint az emberiségnek egy magasabb tudatformába kell átlépnie - a változások pedig már ez év októberében elindultak. A maja naptár utolsó időszaka 260 napig tart és három részre osztható - az első ciklus 2009. szeptember 9-én kezdődött, 2010. május 26-ig tartott, a második ennek másnapján kezdődött és 2011. február 10-én ért véget. Most következik tehát a harmadik ciklus, az utolsó. A maja naptár szerint a legmagasabb energiaszintet ekkor éri el az univerzum. Ez az időszak kezdődött el október 28-án. A kérdés az, mit tartogat számunkra a következő szakasz?
A maja naptár a többi ismert naptártól eltérően a természet ciklusai alapján készült. Az októberi dátum magas energiaszintet jelent, de nem a világvége jön el, ahogy sokan hinnék. Ugyanakkor a csillagászati ciklusok nem érnek véget 2012. december 22-én, de a naptár igen. Valaminek történnie kell - talán a lélek szintjén, mentális szinten értendő ez?
Calleman szerint kozmikus erők lépnek akcióba ezen megjelölt időpontokban, melyek célja a történelem irányítása, de nem rossz szándékkal. A szakember szerint a maja naptár által jövendölt utolsó időszak (a kilencedik szint) utolsó lépcsői jönnek - annyi bizonyos, hogy nagy változásokra kell készülnünk.
Eddig is egyfolytában fejlődött az univerzum, ám most Calleman véleménye szerint egy egészen új, egységes tudat létrehozása felé tartunk. Ez teljesedik be a dimenzióváltáskor. A lélekre tehát nagy hatással lesz, nagy lehetőség előtt állunk, de nagy változásokkal kell megküzdenünk. Azt azonban nekünk kell eldönteniük, mennyire leszünk befogadóképesek a változásokkal szemben.
A szakemberek szerint a 2012-es év végén eljövő változások arra utalnak, hogy ebben a magas szintű tudatfázisban az uralom minden formája törlődik az emberek között - nem lesz uralom, uralmat jelentő eszközök. Az autoritásokat működtető struktúrák omlanak majd össze - így a határok, a pénzügyi rendszerek -, az emberek közti kapcsolatot nem ez határozza majd meg, hanem az isteni harmónia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.