Egy különleges kísérlet során - amivel voltaképpen a híres játékelméleti dilemmát modellezték - a Michigani Állami Egyetem kutattói arra voltak kíváncsiak, vajon az emberek képesek lennének-e feláldozni egy személyt, hogy megmentsenek másik ötöt.
A kutatás során ezért a 142 önkéntest egy virtuális szituáció elé állították: elszabadult egy vonat, ami pont öt védtelen túrázó felé tartott. Az önkénteseknek azonban lehetőségünk volt rá, hogy egy karral eltereljék a vonatot egy olyan irányba, ahol csak egy embert öl meg. Az eredményekből kiderült, hogy a résztvevők 90 százaléka (133 személy) hajlandó lenne megsérteni a "Ne ölj!" erkölcsi szabályt, ugyanis a kisebb veszteség érdekében átirányították a másik útra a vonatot. Érdekes azonban, hogy 14 résztvevő inkább semmit sem tett, és hagyta, hogy meghaljon az öt ember, hárman pedig először elhúzták a kapcsolót, majd meggondolták magukat és visszahúzták azt.
A kutatásból az is kiderült, hogy akik nem tettek semmit, sokkal jobban szorongtak, mint a többiek. "Úgy gondolom, hogy azt az emberi érzést, ami elutasítja, hogy másoknak sérülést okozzunk, ilyenkor felülírja valami" - mondta el Carlos David Navarrete, a kutatás vezetője. "A racionális gondolkodással például megmenthetünk embereket. Vannak azonban, akiket az erős szorongás megakadályoz abban, hogy a nagyobb jó érdekében meghozzanak egy ilyen döntést."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.