Orgazmus következtében, akárcsak a férfiak, a nők is képesek váladékot kibocsátani, vagyis ejakulálni. Mivel ez nem minden nő esetében figyelhető meg, illetve a köztudatban sem gyakran emlegetett fogalom a női ejakuláció, így sokan titkolják, elnyomják, és zavarban érzik magukat miatta.
Mennyire gyakori az ejakuláció a nők esetében?
Mivel a téma megosztja a tudós társadalmat, így bizonyított vizsgálatokkal alátámasztott eredményeket sem lehet közölni. Úgy gondolhatnánk, hogy a női ejakuláció igen ritka, ez azonban tévedés! Csupán arról van szó, hogy maguk a nők sem szívesen beszélnek erről, mert nem tartják normálisnak az orgazmussal jelentkező váladékot. Többen vizeletnek hiszik, viszont ezt a vizsgálatok egyértelműen kizárták.
Honnan ered?
A színében és ízében eltérő váladékot, - az eddigi vizsgálatok alapján - valószínűleg a hüvely alján található Bartholin mirigyek termelik. Mivel a mirigy minden nőnél megtalálható, így a váladék képződésének szintén valamennyi hölgynél megtapasztalhatónak kellene lennie.
Miért nem tudunk a létezéséről?
Az, hogy erről csak az esetek kisebb hányadában számolnak be a nők, egyrészt a szégyenérzetnek, másrészt az önkontrollnak tudható be. Mivel a folyadék a húgyvezetéken keresztül távozik, a pisiléshez hasonló ingereket vált ki, amely elnyomásával az ejakulációnak is gátat szabnak.
Stressz-inkontinencia
Ugyancsak meggátolta a női ejakuláció fogalmának a köztudatba ágyazódását a stressz-inkontinencia nézete. Az akaratlan vizeletszivárgás kiváltó oka lehet többek között a nevetés, köhögés, tüsszentés, és az 1980-as évekig a szexuális izgalom okozta élvezetet, szintén ide sorolták.
Néhány kutató azonban továbbra sem értett egyet ezzel a véleménnyel, így megvizsgáltatta a nők csúcspontra érésekor megjelenő folyadékot. Mivel a folyadék több összetevője is eltért a vizeletben általában megtalálható vegyületektől, így az eredmény megcáfolta a korábbi véleményeket, de a tudományos bizonyításhoz továbbra sem volt elegendő.
Nincs ok az aggodalomra!
Azoknak a hölgyeknek, és partnereiknek, akik már átéltek hasonlót a szexuális örömszerzés közepette, nem kell aggódniuk, hiszen a női ejakuláció létezésére számos - nem tudományos - bizonyítékot találhatnak! Teljesen normális, sőt kifejezetten nagy élvezetet jelent, ha a nő annyira képes ellazulni szex közben, hogy az orgazmus ejakulációval jár!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.