Az orvosok Réthelyi Miklóshoz fordulnak!

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2011. december 14. 10:05
Egyikük - a kifogásait névvel is vállaló - Mánya Kristóf, a MOK volt titkára az MTI-nek szerdán azt mondta: már a küldöttek májusban kezdődő folyamatába sok szabálytalanság csúszott. Mint kifejtette, "általános volt", hogy a küldöttjelöltek, választókerületi elnökök személyét a tagok nem ismerhették meg, habár ezt az alapszabály is előírja. Jellemző volt továbbá az is, hogy a küldötteket - ahogy Mánya Kristófot is - egy távolabbi körzet gyűlésére hívták, holott tudható volt, melyik választókörzethez tartozik.

Eddig két orvos küldött jelezte, hogy beadvánnyal fordul Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez, mert illegitimnek tartja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) választásait.

Egyikük - a kifogásait névvel is vállaló - Mánya Kristóf, a MOK volt titkára az MTI-nek szerdán azt mondta: már a küldöttek májusban kezdődő folyamatába sok szabálytalanság csúszott. Mint kifejtette, "általános volt", hogy a küldöttjelöltek, választókerületi elnökök személyét a tagok nem ismerhették meg, habár ezt az alapszabály is előírja. Jellemző volt továbbá az is, hogy a küldötteket - ahogy Mánya Kristófot is - egy távolabbi körzet gyűlésére hívták, holott tudható volt, melyik választókörzethez tartozik.

Mánya Kristóf úgy fogalmazott: "az országos érdektelenség mellett sem voltak ezek a kezdeti szabálytalanságok elfogadhatók számomra, ezt több ízben is jeleztem az országos elnökség ülésein, de érdemi intézkedés nem történt".

Megjegyezte: szombatig volt a köztestület titkára; e tisztségében az elmúlt hónapokban több szabálytalanságot észlelt a kamara újjászerveződése kapcsán, ezért sem vállalt jelöltséget.

3muco6c27

Az általa szombaton tapasztalt szabálytalanságok közül kiemelte, hogy a küldöttek nem voltak azonos információs helyzetben. Többen nem kapták meg a napirendet, de voltak olyanok is, akiknek meghívót sem küldtek, így nem vehettek részt a küldöttgyűlésen - tette hozzá. Mindezek mellett az elnöki posztért indulók bemutatkozásában is voltak aránytalanságok az ismét megválasztott Éger István javára.

Fejér László, a kamara budapesti területi szervezete felügyelőbizottságának elnöke az MTI-nek azt mondta: ő maga nem kíván jogorvoslatot vagy felülvizsgálatot kérni a szombati tisztújítás miatt, de - mint mondta - már a gyűlésen is felszólalt a választás szabályszerű lebonyolítása érdekében. Kiemelte, miután a miniszter arra kötelezte a kamarát, hogy a józsefvárosi választás jogerős lezárásáig ne zárják le az országos jelöltlistát, ezért azt javasolta: halasszák el a kamara vezetőinek megválasztását. Átmenetileg pedig - akár az addigi vezetés - ügyvezető elnökségként vezesse a köztestületet.

Fejér László a miniszter által kifogásolt józsefvárosi választásról szólva kiemelte: nem érti, hogy az ügy kivizsgálását miért az országos és nem a területileg illetékes, vagyis a budapesti szervezet végezte.

szimbolum8

Több jelölt - köztük Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke - nem került fel a jelöltek listájára, mert állítólag a jelölésük nem érkezett be a kamara által megszabott november 28-i határidőig. Ugyanakkor az MTI több küldöttől is úgy értesült, hogy a határidő kijelölése nem volt szabályos, mert a kamara alapszabálya úgy rendelkezik, hogy a jelöltlistát egy héttel a küldöttgyűlés előtt lehet csak lezárni, vagyis ez esetben december 3-án.

Fejér László is elmondta, több küldött azért nem tudott részt venni a gyűlésen, mert nem kapott meghívót, de - mint mondta - még a megjelent küldötteket sem ellenőrizték szabályosan. A zárt ülésre való belépéshez elég volt bemondani a pecsétszámot, de semmilyen személyazonosító okmányt nem kellett felmutatni - tette hozzá. Megjegyezte: fontos, hogy mielőbb legitim képviselete legyen az orvostársadalomnak, mert e nélkül a tárcával való tárgyalások is bizonytalanok lesznek.

Éger István szombati sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a MOK országos tisztújító küldöttgyűlésén 70 százalékos támogatottsággal a következő négy évre ismét őt választották a köztestület elnökévé. Éger István - mint korábban is - hangsúlyozta, hogy a törvény egyértelműen fogalmaz: a küldöttgyűlést és a tisztújítást meg kellett tartani. Hozzátette: a felügyeletet ellátó tárca semmiféle segítséget nem nyújtott ahhoz, hogy ha van tisztázandó ügy, azt idejében lezárják.
Erre reagálva az egészségügyi államtitkárság azt közölte: MOK eljárásaival kapcsolatban jogszerűségi és etikai problémák merülnek fel, és magyarázatot várnak a kamarától a MOK alapszabályáról.

vvor40om

Az államtitkárság emlékeztetett: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a kamara egyik budapesti területi szervénél felmerült ügy kivizsgálása kapcsán törvényességi felügyeleti jogkörében kötelezte arra a MOK-ot, hogy az országos jelöltlistát az említett választási folyamat jogerős befejezéséig ne zárja le. "A minisztérium az országos küldöttközgyűlés december 10-i ülésével összefüggésben - tekintettel arra, hogy az folyamatban lévő eljárást is érint - a felügyeleti eljárás lezárásáig nem nyilatkozik" - tették hozzá.

Az államtitkárság kiemelte: az országos küldöttközgyűlés a kamara legfőbb képviseleti szerve, a szavazások rendjét pedig az alapszabályban egyértelműen kell rögzíteni. Ezt viszont a kamara legutóbb elfogadott alapszabálya nem teszi meg, ezért "az súlyosan hiányosnak tekinthető" - hangsúlyozták.

Az MTI az ülésen részt vevőktől úgy értesült, a MOK szombati gyűlésén végig feszült volt a hangulat, sokáig kérdéses volt, hogy lesz-e egyáltalán elnökválasztás. A héten nyilvánosságra került, a MOK újjászerveződésének és tisztújításának szabályosságát vitató hírek, valamint a minisztérium álláspontja miatt többen a szavazás elhalasztását is kérték. Ezt a többség végül elutasította.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.