Bár a tudósok egyelőre csak majmokon próbálták ki a szert, biztosak benne, hogy az Adipotid segíthet az emberi pácienseken is.
Mivel Európában a briteknek vannak a legkomolyabb súlyproblémáik és a brit piacokon jelenleg csak egy elhízás elleni gyógyszer kapható, érthető, hogy a kutatók nem szeretnének késlekedni az emberi pácienseken való kísérletekkel.
Két receptköteles fogyókúrás 'csodaszert' az agyműködésre gyakorolt káros hatásuk miatt vontak ki a forgalomból az elmúlt években a szigetországban. Az új gyógyszer amerikai fejlesztői ezért igyekeztek leszögezni, hogy az új vegyület sokkal biztonságosabb, hiszen inkább a szervezetre hat és nem az agyra.
Az injekciós formában adott Adipotid elpusztítja a zsír vérellátását biztosító ereket, ami a zsírszövet leépülését okozza. A szernek ezen kívül étvágycsökkentő hatása is van. A túlevés és mozgáshiány miatt elhízott majmok négy hét alatt súlyuk 11 százalékát adták le a gyógyszer hatására. Emberi léptékben egy elhízás elleni szer akkor hatásos, ha fél év alatt 5 százalékos fogyást eredményez.
"Az állatok az össz-testzsír tömegük 39 százalékától szabadultak meg és 27 százalékkal lettek vékonyabbak" - olvasható a Science Translational Medicine című szaklap cikkében.
Egyes esetekben vesegondok adódtak, de az MD Anderson Rákgyógyászati Központ kutatói szerint ezek a mellékhatások kiküszöbölhetők. A tudósok tervei szerint hamarosan túlsúlyos prosztatarákos betegek is kaphatnak a szerből.
"Az elhízás körülbelül a dohányzással van egy szinten a rákos megbetegedések kialakulásának tekintetében" - nyilatkozta Dr. Wadih Arap, a vizsgálat vezetője. "A túlsúlyos rákbetegeknek rosszabbak az esélyeik a műtétek során, valamint a sugár- és kemoterápiára is rosszabbul reagálnak."
Ha a további tesztek során bebizonyosodik, hogy az Adipotid tényleg biztonságos, hamarosan megkezdődhet a kereskedelmi forgalomban való árusítása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.