Egészen mostanáig úgy gondolták a kutatók, hogy az IQ-val mért intellektuális kapacitás nem változik az ember élete során, de egy új vizsgálat eredményei ennek az ellenkezőjét bizonyították. A vizsgálat során 14 éves gyerekek intelligenciaszintjét mérték meg, majd négy évvel később ugyanazokon az alanyokon megismételték az IQ tesztet, és a kutatók egyértelmű eltéréseket tapasztaltak az eredményekben mind pozitív, mind negatív irányba. A kutatás eredményeit a Nature magazin legújabb számában publikálták.
A kutatást Cathy Price professzor, a londoni University College Wellcome Trust Központjának munkatársa vezette. A vizsgálatokban 19 fiú és 14 lány vett részt. A résztvevők agyáról MRI felvételeket készítettek a kutatók miközben verbális, valamint nem-verbális IQ teszteket végeztek el 2004-ben, majd 2008-ban megismételték a felméréseket. Az eredmények azt mutatták, hogy a verbális intelligencia a résztvevők 39 százalékánál változott, míg a térérzékelési képességek a résztvevők 21 százalékánál változtak.
A verbális IQ emelkedése összefüggésben állhat a bal agykéreg sűrűségének megváltozásával, ez az agyi terület aktiválódik ugyanis beszéd közben. A nem-verbális IQ emelkedése pedig az kisagy sűrűségének változásával áll összefüggésben, amely terület a kéz mozgásáért felelős.
„A kutatás eredménye megmutatja, hogy milyen fontos, hogy nem szabad túl korán leírni egy gyengébb tanuló képességeit, mivel lehetséges, hogy az IQ-ja még jelentős mértékben javulhat a következő néhány év során” - mondta Cathy Price professzor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.