Orvos és betege sok szükséges kérdést megbeszél a vizsgálóban, mielőtt valamilyen kezelésre vonatkozó döntés megszületik. Legalább ennyire fontosak mindkettőjük gesztusai, a testbeszéd jelzései is a Michigani Egészségügyi Központ kutatóinak tanulmánya szerint.
Stephen G. Henry és munkatársai azzal foglalkoztak, hogy az orvos-beteg találkozás közben elhangzó megbeszélésen kívül milyen egyéb tényezők befolyásolják mindazt, ami a továbbiakban a beteggel történik.
Családorvosi gyakorlatban 18 orvos rendelését vették videofelvételre, mindegyik két beteggel találkozott a program során. Mind az orvosok, mind a betegek részletes felvilágosítás után vettek részt ebben a vizsgálatban. A vizsgálat után külön-külön megkérték az orvost és a beteget, hogy részletesen mondja el benyomását az orvosi vizsgálattal kapcsolatban, ismertesse, miről tárgyaltak és minek alapján jutottak valamilyen kezelési döntésre.
A betegek számára igen lényeges volt az, hogyan bánt velük az orvos, mennyire látszott az, hogy találkozásuk közben csak velük foglalkozik és nem siet, hanem kizárólag az ő egészségügyi gondjaikkal törődik. Az orvosok elmondták, hogy a betegek néma jelzései, a doktor által elmondott tények, javaslatok fogadása milyen jelentősen befolyásolta további érveiket és a terápiás döntést.
Ez a vizsgálat döntően a nem szavakkal történő információátadást tanulmányozta. Egyik tanulsága az volt: sok orvos nem is érzékelte, hogy a páciens számára a legapróbb viselkedési gesztus is rendkívül fontos abban a helyzetben, amit a betegvizsgálat jelent.
A 18 doktor közül csupán öt volt, aki legalább 64 százalékban emlékezett minden megjegyzésre, reagálásra, amely a beteggel való találkozás közben adódott. Volt viszont az orvosok között olyan is, aki tudatosan figyelt minden mozdulatára, amikor beteg volt a rendelőben és vigyázott, hogy sose tűnjön kapkodónak, akinek nincs ideje a pácienssel türelmesen foglalkozni - olvasható a Journal of Evaluation in Clinical Practice című szaklapban közölt tanulmányban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.