Új remény: Méhátültetés!

Női egészség
PUBLIKÁLÁS: 2011. október 12. 10:37
A műtétet a törökországi Akdeniz Egyetemi Kórházban végezték el még augusztus 9-én. A páciens a 21 éves Derya Sert, aki - ahogy minden ötezredik nő - méh nélkül született.

Derya Sert az első nő, aki halott donortól kapott méhet, ezzel esélye nyílt arra is, hogy hamarosan gyermeke lehessen.

A műtétet a törökországi Akdeniz Egyetemi Kórházban végezték el még augusztus 9-én. A páciens a 21 éves Derya Sert, aki - ahogy minden ötezredik nő - méh nélkül született.

„Keveredik bennem a boldogság és az izgalom. Ha Isten is úgy akarja, hamarosan a karomban tarthatom a saját gyermekemet.” - mondta el a hölgy, aki maga háziasszony, a férje pedig autószerelő. Az operáció után ugyan érzett kis fájdalmat, ám saját bevallása szerint ettől egyáltalán nem félt, amikor vállalkozott a műtétre. „Ez a méh most már a saját szervem... Nagyon vártuk ezt a napot.” - tette hozzá a nő. Sokat segített számára, hogy a családja is mindent megtett annak érdekében, hogy problémájára megoldást találjanak.

Nem ez az első méhátültető műtét a világon. 2000-ben Szaúd-Arábiában már végeztek ilyen beavatkozást, ám akkor élő donor közreműködésével. Az operáció akkor nem sikerült, a szervet 99 nap elteltével súlyos véralvadás miatt el kellett távolítani.

„Az élő donor hátrány.” - véli Omer Ozkan, a mostani műtétet végző orvoscsoport tagja.

„Abban az esetben túl rövidek voltak az erek, így nem tudták megfelelően megtartani a méhet.” - tette hozzá Munire Erma Akarn nőgyógyász. Az orvosok hiszik, hogy ezeket a problémákat most legyőzték. A halott donor méhe körül el tudták távolítani a nagyobb szöveteket, így pontosan be tudták illeszteni a testbe, és a hosszabb véredények támogatják azt. Emellett az eltelt 11 évben a szervmegtartó gyógyszerek is fejlettebbek lettek.

hxk2nlty6

A teljes siker kimondása azonban még várat magára. „Akkor lehetünk végképp nyugodtak, ha Sert kihordta a gyermekét. Most annak örülünk, hogy a szövetek élnek.” - mondta el Ozkan. Még legalább hat hónap, amíg mesterséges megtermékenyítés alkalmazásával teherbe merik ejteni az asszonyt. A várandósság alatt pedig további komplikációk - rendellenes növekedés, koraszülés - is elképzelhetőek a szedett gyógyszerek miatt.

Sert már elkezdett menstruálni, ami nagyon jó jel. A pár tagjai mindketten fiatalok, így jó esélyük van arra, hogy hamarosan saját gyermekük lehessen. Az orvosok azonban azt javasolják, hogy a baba születése után távolítsák el az idegen méhet, hacsak nem szeretnének több gyermeket.

A törökországin kívül még egy amerikai és egy svéd kórházban kutatják a méhátültetés lehetőségeit.

„Remélem, a példám a többi nőnek is reményt ad. Kívánom, hogy sikerüljön nekik, amire annyira vágynak.” - üzente sorstársainak Sert.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.