A tizenöt évig tartó követéses vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy a mesterséges megtermékenyítésen, IVF-kezelésen átesett nőknél kétszer gyakoribb a petefészek rosszindulatú elváltozásainak megjelenése azokhoz képest, akik nem vettek részt ilyen programban.A tanulmányban az úgynevezett határeseti tumorokra összpontosítottak, amelynél rákmegelőző állapotú sejtek azonosíthatók a szövetmintákban, mely állapotból azonban ritkán fejlődik ki rosszindulatú daganat.
Az amszterdami Holland Rákintézet munkatársai Flora van Leeuwen vezetésével 25 ezer nő egészségét követték nyomon, akik közül 19 ezer kapott IVF-kezelést. Ebben a csoportban 61 rosszindulatú petefészek-elváltozást azonosítottak a követés másfél évtizede alatt.
"Az eredményeket arányaikban kell szemlélni, hiszen az ezer nőből öt esetről emelkedett ezerből hét esetre az előfordulás" - emelte ki Peter Braude, a Kings College London munkatársa, aki nem vett részt a holland tanulmányban. A lehetséges kockázatokat és azt a célt, hogy megszülessen a vágyott gyermek, együttesen kell értékelni - tette hozzá a szakember. A tanulmányt a Human Reproduction című orvosi folyóiratban tették közzé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.