Gyermekként egészségesen!

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2011. október 24. 14:35
Erre pedig most már a legnagyobb életmód központok is remek lehetőséget kínálnak - mondja Dóczi Dorottya, az Oxygen Életmód Központok szakértője.

Közismert tény, hogy minél kisebb korban lerakjuk az egészséges életmód alapjait, annál nagyobb valószínűséggel beépülnek azok a gyerek, és később a felnőtt mindennapjaiba.

Erre pedig most már a legnagyobb életmód központok is remek lehetőséget kínálnak - mondja Dóczi Dorottya, az Oxygen Életmód Központok szakértője.

A „programozás” működik

Nemrégiben egy 12 hetes programot dolgoztak ki amerikai gyerekeknek, amelyben játékos formában igyekezek velük megismertetni, megszerettetni az egészséges életmód alapjait. A mozgásos feladataik közt szerepeltek kardio gyakorlatok, nyújtások, izomerősítő és a csontfejlődést elősegítő mozgások, sőt jóga is. Emellett a kiegyensúlyozott táplálkozásról is beszélgettek és nagyobb hangsúllyal fogyasztottak zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabona- termékeket. A gyerekek annyira kedvelték a játékos, gyakorlati programot, hogy a három hónap elteltével az ellenőrző vizsgálatok mind az egészségi, mind a fittségi állapotukban jelentős javulást mutattak, ráadásul a testösszetételük is kedvezőbb irányba mozdult. Vagyis a testzsír arányuk csökkent, míg az izomtömegé nőtt.

A cél tehát az lenne, hogy az ismeretek és a gyakorlat is teljesen természetesen épüljön be a gyerekek életébe, így sokkal egészségesebb, teljes értékű életet élhetnek felnőttként is.

A szülői példa elengedhetetlen

A gyerekek - akár tudattalanul is - leginkább abból tanulnak, amit a szüleiktől látnak. Erre alapozva döntöttek úgy az Oxygen Életmód Központok, hogy megnyitják kapuikat a felnőttek mellett a gyerekeknek is, akik már nem csak a játszóházban tölthetik az idejüket, amíg anyuka, apuka mozog vagy feltöltődik.

cju7hao12

- Három éves kortól az óvodások megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival, természetesen mindezt játékos formában, ahogyan az a mini manókhoz illik. A kicsit nagyobbak, vagyis azok, akik már legalább 6 évesek, a gyermek sport aerobikkal barátkozhatnak. Sokan talán megriadnak a versenysport lehetőségétől, de az aktivitás ebben az esetben kinek-kinek saját döntése, hiszen amatőr és profi szinten is folytathatók az edzések. - ismerteti Dóczi Dorottya, a Vasas SC Aerobik Szakosztályának igazgatója és vezető edzője. - Minden gyerek csak nyer azzal, ha kipróbálhatja magát minél több mozgásformában, hiszen ez az út vezet odáig, hogy megtalálja a számára legnagyobb élményt nyújtó sportágat. Amit pedig örömmel csinálunk, az könnyen életünk fontos részévé válhat.

Együtt a család egészségéért

Ideális program lehet egy egészségtudatos család számára, ha kihasználják az életmód központok kínálta lehetőségeket. A mozgás, a gyógyulás, a wellness, a játék és az étkezés egy időben és egy helyen is elérhető, még csak sokat utazni sem szükséges, Budapesten már három helyszín várja az érdeklődőket. A sportolási lehetőségen kívül sok allergiás kicsinek segíthet a tengeri klímakabin, amely erősíti az immunrendszert és a krónikus légúti betegségek ismert ellenszere. És hogy a csillogó-villogó épületek minél barátságosabb hellyé váljanak a gyerekek szemében, hétvégenként interaktív bohócműsor, táncház és más jókedvre derítő programok is várják a legkisebbeket. A cél mindenképpen az, hogy a család minden tagja igényesen és a lehető legjobb körülmények közt mozoghasson, pihenhessen és a gyermekeink egészséges, kiegyensúlyozott felnőttekké válhassanak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.