Minden gyógyszertárba naponta többször szállítanak a nagykereskedők, így ellátási probléma biztosan nem lesz a következő időszakban a gyógyszerek árcsökkenése miatt, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) közleménye szerint.
A gyógyszerárlicit eredményeként október 1-jével 908 készítmény ára csökken átlagosan 25 százalékkal.
Július 27-ével jogszabályváltozások módosították a gyógyszergyártói árlicit szabályait. Az OEP szerint az új rendszer jelentősen fokozta a piaci versenyt, nagyobb lehetőséget biztosítva az olcsóbb termékeknek. Az eredmények értékelése alapján úgy fogalmaztak: "az új rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, csökkentve ezáltal a lakosság, valamint a gyógyszerkassza kiadásait".
458 termékre nyújtottak be átlagosan 25 százalékos árcsökkentést a gyógyszergyártók. Ennek eredményeképpen egyes vérnyomáscsökkentőkért vagy koleszterinszint-csökkentő gyógyszerekért a betegeknek dobozonként akár ezer forinttal is kevesebbet kell majd fizetniük, mint korábban - hangsúlyozták.
Fontos, hogy a betegek orvosukkal vagy gyógyszerészükkel konzultálva tekintsék át gyógyszereiket, és éljenek azzal a lehetőséggel, hogy október elsejétől az azonos hatóanyagú gyógyszerek közül mindig a legkedvezőbb árú és támogatású, úgynevezett preferált gyógyszereket szedjék - emelte ki az OEP, hozzátéve: ebben segítséget nyújt az OEP honlapján található gyógyszerkereső is.
Az OEP július végén számolt be, hogy életbe lépett a "generikus", vagyis az azonos hatóanyagú készítmények piacra jutását módosító szabályozás. A biztosító szerint ezáltal az emberek sokat spórolhatnak, ha az azonos hatóanyagú készítmények közül a legkedvezőbb árú és támogatású, úgynevezett preferált gyógyszereket kérik.
Mint kifejtették, amikor egy készítmény szabadalmi védettsége lejár, egyenértékű és helyettesíthető készítmények léphetnek a piacra. Az új szabályozás elősegíti, hogy az érintett gyártók jelentősebb mértékű árcsökkentéseket nyújtsanak be az egészségbiztosítási pénztárhoz. Ezáltal az új készítmények a korábbihoz képest átlagosan tíz százalékkal alacsonyabb áron kerülhetnek be a támogatási rendszerbe, ezzel együtt pedig a lakossági térítési díjak is csökkennek majd.
A legolcsóbb gyógyszerek a közgyógyellátásban is elérhetők lesznek, ezek az adott hatóanyagra jellemző maximális társadalombiztosítási támogatást megkapják. Azokhoz a gyógyszerekhez viszont, amelyek a referencia-gyógyszer áránál öt százalékkal drágábbak, tizenöt százalékkal alacsonyabb összegű támogatást ad az OEP.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.