Amikor baba érkezik a családba, annak várható költségeire is fel kell készülni. Persze, ha vállaltuk a gyermeket, tudjuk, hogy az nemcsak sok-sok örömöt okoz majd, de pénzbe is fog kerülni. Hogy ne szaladjunk annyira előre, elég az első hónapjaira gondolni - a baba számos dolgot igényel, amire korábban nem kellett költenünk, a pelenkától kezdve a tápszereken át az apró gyerekruhákig.
Ahhoz azonban, hogy egyáltalán megszülessen, szintén költséges út vezet. Egy terhes nőnek szüksége van gyakori ellenőrzésre, ezért ha választott nőgyógyászához nem az SZTK-ba, hanem magánrendelőbe jár, minden látogatásért külön fizet. A vizsgálatok jó része pénzbe kerül. És akkor a szülés még el sem érkezett.
A hálapénzt illetően megoszlanak a vélemények. Azt, hogy büntethető legyen-e a hálapénz adása és elfogadása, népszavazásra akarták bocsátani. A 2011 januárjában benyújtott kérdőív hitelesítését azonban az Országos Választási Bizottság megtagadta, szerintük ugyanis a hálapénz pontos fogalmát nem ismerik a magyar jogszabályok, vagyis a népszavazásra feltenni kívánt kérdés nem lenne egyértelmű.
Azt sem lehetne a testület szerint megállapítani, milyen tevékenység tiltását, büntethetővé tételét támogatnák a választók. Az OVB álláspontja az volt, a személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései értelmében a hálapénz jogi sorsa rendezett, hiszen a jövedelem részét képezi, aki tehát ilyet elfogad bizonyíthatóan, köteles utána személyi jövedelemadót fizetni - ennek elmaradása büntetőjogi következményekkel jár.
Az OVB álláspontja ellen kifogással élt a népszavazás kiírását kérő egyesület, de az Alkotmánybíróság egyetértett az Országos Választási Bizottsággal. Ezzel harmadszorra is megakadályozták, hogy a hálapénz kérdéséről népszavazás döntsön hazánkban.
Az emberek nagy része úgy véli, hálapénz helyett inkább emelni kellene az orvosok bérét - a duplájára, és megoldódna a probléma. Így azonban változatlanul felmerül bennük, amikor orvoshoz mennek, mennyi pluszpénzzel jár majd ez. Egy szülés esetében a család általában másoktól tudakozódik, ők mennyit adtak az orvosnak, mi a szokás. Természetesen senki sem szívesen ad ki több pénzt a kezéből, mint amennyit muszáj, annak az összegnek másutt is jó helye lenne - különösen, hogy jön az új családtag -, az viszont teljességgel érthető, hogy bármit megadnának a problémamentes szülésért. Se az anyával, se a babával ne legyen semmi gond...
Mindazonáltal hálapénzt azért adnak, mert szokás. Van, aki legszívesebben nem adna, és úgy véli, szégyellje magát az orvos, aki pénzt vár a betegeitől és el is fogadja. Mások azonban azt tartják természetesnek, hogy visznek pénzt. Az átlag, amennyit egy szülés után kap az orvos, 30-70 ezer forint körüli, de mindenki annyit ad, amennyit bír.
Ha a szülő nő előre el is döntötte, hogy a saját doktora kap majd több pénzt, és aki besegített, az kevesebbet, a végén meggondolhatja magát, amennyiben például a saját orvosa nem ért oda időben, hogy mellette legyen, és egy „beugrott” szülésszel csinálta végig a szülést. Ő ugyanis úgy érzi tisztességesnek, hogy az kapja a nagyobb összeget, aki valóban mellette volt.
A kismamák többsége a fogadott orvosában bízik, de adódhat olyan helyzet, hogy az ügyeletes orvosnál kell szülnie. Van, aki a szülés után egy kedves ajándékcsomaggal köszöni meg a segítséget, és nem pénzt ad. Akad, aki a pénz adását megalázónak is tartja.
Természetesen vannak orvosok is, akik nem is akarnak elfogadni pénzt, mondván, ez a dolguk, ezért kapják a fizetésüket. Többségük úgy van vele, hogy ha jelenlegi fizetése dupláját kapná, valóban megtagadná hálapénz elfogadását. A szülők egy részét ugyanakkor elkeseríti, hogy nem tudnak akkora összeget kiadni a szülésre, amennyit „szokás” - ahelyett, hogy a gyermek érkezésének örülnének, kénytelenek azon rágódni, megfelelő ellátás várja-e a mamát és a babát, ha nem tudnak pénzt adni.
Annyi bizonyos, hogy a helyzet hosszú évek óta nem megoldott, a kismamák pedig rendelkeznek bőven jó és rossz tapasztalattal is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.