A tic-kelés sokszor csak egy apró kellemetlenség, de gyakran előfordul, hogy egész életünket megkeserítően súlyos tüneteket produkálunk. Farkas Luca klinikai szakpszichológus szerint ez az állapot az egészen enyhétől a súlyosig terjedhet, amik akár munkahelyi problémákat okoznak.
Miről is van szó pontosan?
Kevésbé ismert tény, hogy a tic-zavarokat többféle csoportba soroljuk, és ezek közül a legösszetettebb zavar a Tourette-szindróma (TS), amely diagnózisának kritériuma, a legalább egy éven keresztül fennálló hangadásos és motoros ticelés. A rendellenesség neve a XIX. században élt Gilles de la Tourette francia neurológustól származik, aki elsőként írta le a jelenséget.
Léteznek hangadásos és mozgásos tic-ek. „A mozgásos tic-ek leggyakrabban az arcon jelennek meg - de bármelyik izomcsoportnak a hirtelen összerándulásai is jellemző - ilyen például a pislogás, orr-, szájhúzogatás.” - magyarázza a pszichológus - „Ezen kívül vannak a vokális tic-ek, mint a krákogás, hümmögés. Akár beszédbeli tic-ek is előfordulhatnak, dadogás, elakadás.” A felkapott, ám nem túl gyakori akaratlan káromkodás is vokális tic.
A tic egy fejlődési zavar, ami általában 5-6 éves korban kezdődik. Kiskamasz korban csúcsosodik ki a betegség, és a serdülőkor végével általában az esetek 70-80%-ban megszűnik.
A tic idegrendszeri betegség. Hosszú évekig azt hitték, hogy valamilyen családi konfliktus, vagy nevelési zavar az ok. Az utóbbi húsz évben azonban kiderült, hogy genetikai alapú betegségről van szó. A stresszel annyibban függ össze a betegség, hogy az aggódás, a felfokozott lelkiállapotot követelő helyzetek felerősítik a tüneteket.
Mit tehetünk ellene?
Régebben az volt a bevett szokás, hogy el kellett fojtani a betegséget. Manapság a modern kutatások azt igazolják, hogy a nagyobb tudatosság az, ami segít. Nem elfojtani kell a tic-et, hanem megpróbálni átalakítani, visszatartani. Erre vannak különböző viselkedésterápiás módszerek is. A nagyos súlyos tic-elés esetében a szakemberek gyógyszereket is alkalmazhatnak. Az is nagyon fontos, hogy ne szóljunk rá a gyermekre, ha tic-el. Ezzel nem segítünk, hiszen arra sarkaljuk, hogy elfojtsa a betegséget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.