Mára beérett a néhány éve született ötlet, hogyan lehetne a szatmári térség jellegzetes gyümölcsét az ország legkeletibb sarkában a turizmus szolgálatába állítani: a 16 hazai és 10 erdélyi települést összekötő Szilvaút mentén virágzásnak indult az idegenforgalom. Mostanság a hazaiak mellett olyan, már visszajáró holland, német, svéd vendégek koccintgatnak errefelé a hungarikumnak számító szilvapálinkával, akik korábban hírét sem hallották a Felső-Tisza ezen fertályának.
A Szilvaút egyik kiötlője Danó Sándor, Tivadar polgármestere az MTI-Pressnek a helyszínen elmondta, hogy az elmaradott térségként számon tartott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a falusi turizmus hozhatja meg a fellendülést. Társaival merész módon ehhez választották ki a vidék jellegzetes gyümölcsét, a sokfelé vadon is megtermő, egyesek által kissé lenézett szilvát.
E "fapados" gyümölcs többnyire afféle mostohagyerekként szerénykedik a piacok standjain az illatos barackok, a zamatos körték és mosolygó almák között. Holott a szilva beltartalmát nézve valóságos természeti kincstár. Tele van például káliummal, amely szabályozza a szív ritmusát, csökkentve az infarktus kockázatát; magas vastartalma miatt pedig a fiatalabb nőknek ajánlott minél többet enni belőle. És most kiderült újabb előnyös tulajdonsága is: turistacsalogatóként első osztályú reklámhordozó.
A Szilvaút Egyesületbe tömörült lokálpatrióták évekkel ezelőtt számba vették a helyi nevezetességeket, hogy a szilva jegyében kulturális és gasztronómiai értékeket - mint egy felfűzött élő igazgyöngy sort - kínáljanak az ide vetődő, az újra fogékony idegennek. Mert jól tudták, hogy a turizmusban új szelek fújdogálnak. A szakember szerint a hazai és a külföldi világjárók egy része - betelve a már unásig megismert, felkapott látnivalókkal, a tengerpartok megszokott, uniformizálódott kínálatával - mást, eredetit akar.
A dübörgés helyett sokan értékelni kezdik a csendes szemlélődést, a nyugalmat, a falusi élet természetközeli ritmusát, a helyi ízeket. Az errefelé lakó kedves emberek, a villanyoszlopokon fészkelő gólyák, az ereszek alatt fiókáikat etető fecskék, a kertekben a gyümölcsöktől roskadozó fák, az utakon a szekerek előtt baktató lovak mind a derűs harmónia alkotó elemei.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.