„A minap voltam egy bevásárló központban - vettem két tejet, a feleségem megkért -, beálltam a sorba ötödikként, vagy hatodikként, és megnyitott egy másik pult mellettünk - szólt a hölgy, hogy a négyes kasszához is lehet jönni -, és aki a hátam mögött állt, az gyorsan oda szaladt.” - mesélte Mező Misi a Magna Cum Laude énekese.
„Gondolkoztam, hogy milyen jó lenne, ha olyan emberekkel lennénk körülvéve, akik odafigyelnek másokra is. Akik nem csak magukkal törődnek - és a saját világuk, életük a legfontosabb -, hanem a környezetüket is figyelembe veszik. Szerintem természetes, ha beállok a sorba, és megnyitott egy új kassza, akkor ha vannak előttem ketten, nem én fogok oda rohanni elsőnek, hanem akik előttem állnak. Ezek az értékek az én világomban fontosak - és ugyanúgy az elképzelt világomban is.”
A Magna Cum Laude egy 1999-ben alakult magyar funk-rock együttes. Miután megnyertek egy országos tehetségkutató versenyt, három nap alatt elkészítették az első négy számot tartalmazó demó felvételeiket. 2003-ban jelentették meg első albumukat Hangolj át címmel. Tagok: Mező Mihály (ének), Szabó Tibor (gitár, zeneszerző), Kara Mihály (basszusgitár, szövegek), Kilián Imre (dobok).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.